Írjon nekünk

Hírzóna

Kék hírek: saját édesanyját rabolta ki

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Saját édesanyját húzta le pénzzel egy férfi Csongrádon, majd az így szerzett összeget elitta és játékgépbe dobta. A csongrádi rendőrök őrizetbe vették – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A 39 éves férfit édesanyja tegnap négyezer forinttal leküldte a boltba, hogy abból vásároljon be. A gyanúsított azonban az élelmiszerüzlet helyett a kocsma felé vette az irányt, ahol csakhamar elitta, és játékgépbe dobta a pénzt. Ekkor hazament, hogy megint pénzt kérjen édesanyjától. Az idős asszony nem akart neki adni, azonban fia közölte vele, hogy „nagy baj lesz, ha nem kap még pénzt!” Hogy szavainak nyomatékot adjon, lökdöste és meg is ütötte édesanyját. A néni így jobbnak látta, ha engedelmeskedik. Ugyanez a jelenet a nap folyamán még többször megismétlődött, az idős asszony ezután kért segítséget.
A Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársai előállították a 39 éves munkanélküli elkövetőt, akit kihallgatása után rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe is vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A gyanúsított egyébként pszichiátriai kezelés alatt áll.

Nehéz volt a csomag…

Korábbi ügyei miatt már jól ismerték a rendőrök, ezért igazoltatták a látszólag békésen kerékpárját toló férfit tegnap este Szegeden. Kiderült, a kerékpár lopott volt.
A Szegedi Rendőrkapitányság Belvárosi Rendőrsének körzeti megbízottai a Bajai úton figyeltek fel a kerékpárját toló 24 éves férfira. Megállították, majd intézkedés alá vonták. Elszámoltatása során gyorsan kiderült, hogy a nála lévő kétkerekűt körözik, ugyanis az egyik szegedi hipermarket elől lopta el. A férfi elmondta, hogy egy nagy dobozt akart hazavinni Szatymazra, azonban nem volt kedve cipelni azt. Az egyik áruház parkolójában talált egy lezáratlan biciklit, ezért úgy döntött, hogy azzal viszi tovább a dobozt. Az egyenruhások a tolvajt előállították, lopás miatt indult ellene büntetőeljárás.

Bombariadó Vásárhelyen

Közveszéllyel fenyegetés miatt indult büntetőeljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, miután egy eddig ismeretlen férfi az éjszaka folyamán egy nyilvános telefonfülkéből bejelentette, hogy felrobbantja a helyi Ifjúsági Ház nevű szórakozóhelyet. A rendőrök az épületet kiürítették, átvizsgálták. Kiderült, hogy a fenyegetés szerencsére alaptalan volt.

Közlekedés

Megújul az állami autóbuszpark, Csongrádban is új járművekkel utazhatunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hamarosan 240 darab Credobus Econell 12 típusú és 112 darab Credobus Inovell 12 típusú busz kezdi meg szolgálatát.

Tovább olvasom

Hírzóna

Rendszeresen bántalmazta élettársát és anyósát egy szegedi férfi

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Verte és késsel fenyegette őket.

Tovább olvasom

Egyetem

A jövő technológiáit mutatják be Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szeged minden évben egy napra a jövő technológiáinak kelet-európai fővárosa lesz: az IT világcégek magyarországi részlegei november 21-én, csütörtökön mutatják be leginnovatívabb, legfuturisztikusabb termékeiket, megoldásaikat.

Tovább olvasom

Aktuál