Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Gazdaság

Jégpusztítás Makó körül – kormányzati segítség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Letarolt kukorica-, búzamező, levél nélküli fák, megrongált házak – katasztrófa sújtotta területté váltak a Makó környéki földek, ahol a termés száz százalékát vitte el a viharral érkező jég néhány napja. Czerván György agrárügyekért felelős vidékfejlesztési államtitkár pénteken Pitvaroson lakossági fórumon találkozott a kétségbeesett gazdákkal, és a kormány feladatiról, lehetőségeiről ismertette őket.

Makón és környéken – Csanádpalota, Csanádalberti, Pitvaros – egy hete jégesővel kísért vihar tombolt. A viharkár 100 százalék a földeken, ami csaknem 18 ezer embert érint. Több mint 1600 épület rongálódott meg, 13 pedig összedőlt, de még több vályogházat kell majd lebontani, hiszen a felázás miatt életveszélyesekké váltak.
A Csongrád megyei településen az összegyűlt mintegy kétszáz gazdálkodónak Czerván György elmondta: hétfőn a parlament sürgősséggel tárgyalja a kárenyhítési törvény módosítását; a tervek szerint a kárenyhítési alapba történő befizetés határideje június 30-ról, szeptember 30-ra módosul. „Csaknem négy és fél milliárd forint van az agrár kárenyhítési alapban, ennél azonban a kár jóval nagyobb. Pontos adatok csak később lesznek, így a kifizetések kérdése is akkor lesz aktuális – mondta az államtitkár, a terület parlamenti képviselője, Mágori Józsefné hozzátette, hogy a térségben közel 40 milliárd lehet a veszteség.

Együtt a lengyelekkel

Megtudhattuk, hogy a kormány tárgyal majd a bankokkal, a biztosítókkal a mezőgazdasági szereplők érdekében, és a tervek közt szerepel, hogy az uniótól is kérnek segítséget a kárenyhítéshez: Orbán Viktor, miniszterelnök már meg is tette a lépéseket a külügyminisztériumon keresztül, hogy a lengyelekkel együtt igényeljék az unió segítségét az 1 milliárd eurós szolidaritási alapból. Továbbá kezdeményezik az Európai Bizottságnál, hogy a különböző területalapú támogatások kifizetését – amelyek decemberben lennének esedékesek – körülbelül 70 százalékban hozzák előre.
„Szeretnének a gazdák adminisztrációs terhein is enyhíteni” – jelezte a politikus. „Az elképzelés szerint elég lesz csak az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál igényelni azt a vis major igazolást, amellyel jogosultak lesznek a területalapú támogatásra.” Hamarosan megkezdődnek a tárgyalások a bankokkal, a takarmányra és forgóeszközre fordítható kedvezményes hitelek ügyében. A bankokkal folytatott tárgyalások témája lesz a kárt szenvedett gazdálkodók hiteleinek átütemezése is. A bankok mellett a biztosítókkal is tárgyalnak majd, hogy a kifizetéseket felgyorsítsák.

Új agrárstratégia készül

“Az látszik, hogy az eddigi kárenyhítési rendszer hosszú távon nem tudja megoldani az ilyen elemi károkkal, természeti csapásokkal kapcsolatos problémák kezelését, ezért a minisztériumnak feltett szándéka, hogy az év végéig kidolgoz egy olyan kárenyhítési rendszert, amely hosszú távon működőképes, amely része lesz egy tíz éves agrárstratégiának” – fogalmazott Czerván György.
A fórumon a felszólalók több javaslatot is tettek. Ezek közt – miután megsemmisült az állati takarmány is –, támogatást kértek a raktárakon levő készletek kedvezményes vásárlásához, illetve néhány kultúra újravetéséhez. Felvetődött egy korábbi gyakorlat is, a kedvezményes biztosításról, illetve az emberek munkában tartásához is segítséget kértek a pitvarosi munkaadók, illetve szóba került a kiskertek helyzete és a belvízvédelemben tapasztalható áldatlan állapotok. Utóbbi esetben az államtitkár szerint teljesen újra kell gondolni az állam szerepét, hiszen világossá vált, hogy csak akkor működik a védelem hatékonyan, ha egy gazdája van e területnek.

Hírzóna

Rendkívül népszerű a falusi csok 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egész Európában nincs még egy ilyen támogatási rendszer.

Tovább olvasom

Gazdaság

A szegedieket a járvány sem tartotta vissza a plázázástól

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A megkérdezettek több mint 90 százaléka a járványhelyzet alatt is járt bevásárlóközpontokban.

Tovább olvasom

Hírzóna

Folytatódnak a honvédelmi fejlesztések

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Jövőre 162 milliárd forinttal magasabb lesz a terület költségvetése.

Tovább olvasom

Aktuál