Írjon nekünk

Közélet

Felsőzsolcára érkezett Szegedről a harmadik civil segélyszállítmány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Tisztítószereket, háztartási kisgépeket, ruhákat, játékokat tartalmazott az a segélyszállítmány, melyet az előző hetekben Ónod, Felsődobsza után ezen a héten Felsőzsolcára szállított a Mátrix Közhasznú Alapítvány, az Orpheus Állatvédő Egyesület, és a Karitáció Alapítvány.

A segélyosztó központ a falutól néhány kilométerre található, ennek az az oka, hogy az őrzést Felsőzsolca önkormányzata itt tudja megoldani. A Szegedről érkezett szállítmány is ebbe a raktárba került, ahol a családonkénti csomagok összeállítását a helyiek végzik, ezt követően az önkormányzat által kiadott segélykártyákkal lehet egy-egy csomagot átvenni. A szétosztás a falu központjában több civil szervezet közreműködésével történik.

Mint ismeretes: az árvíz Felsőzsolcát teljesen elzárta a külvilágtól, így a védekezésben ide helikopterekkel hozták a homokzsákokat, amelyekkel a víz további beszivárgását szerették volna megállítani. A jelenlegi kiszámíthatatlan időjárás miatt a faluban közel egymillió homokzsák vár az utcákon, és az árokpartok szélén. A helyszínen készült képeket látva továbbra is szükség van a jóindulatú emberek segítségére, hiszen sokszáz ember eddig felépített életét tette tönkre a hirtelen jött óriási áradás.

Segítsen Ön is! – szól a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány felhívása.
Sokan minden vagyonukat (házukat, bútorukat, alvóhelyüket, ruháikat) elvesztették az iszonyatosan nagy árvíz miatt.

Segítsen tárgyi adománnyal!

Szegeden a segítő civil szervezetek 2010. június 7-től egy hónapon keresztül gyűjtést szerveznek a rászorulók megsegítésére. Használható állapotú ruhákat, cipőket, gumicsizmát, ágyneműket, matracokat, bútorokat, törölközőket, takarókat, tisztító-fertőtlenítő szereket, használati tárgyakat (például konyhai vízmelegítőt, hosszabbító, egyéb életminőséget javító eszközöket), játékokat, tartós élelmiszereket kérjük adja le az alapítvány gyűjtőhelyén, Szegeden, a Roosevelt tér 5. alatt, az M-Klubban (hétköznap reggel 7 – délután 3 óráig, a Móra Ferenc Múzeummal srégen). Adomány leadható Budapesten az Afrikai-Magyar Egyesületnél is (1132 Budapest, Visegrádi u. 9., Telefon: 36/1/288-00-80, www.ahu.hu)

Csoportosan is sokat segíthet!

Iskolák pedagógusai iskolán belüli gyűjtéssel, cégek helyi gyűjtőpontok kialakításával járulhatnak hozzá a szervezett segítő programhoz.

Segítsen anyagi támogatással!

Aki a rászorulók megsegítéséhez pénzadományt szeretne adni, az a hivatalos gyűjtőhelyen személyesen megteheti befizetését. Támogatás befizetéshez alapítványi sárga csekket a szegedi DJUICE Ügyfélszolgálaton (Szeged, Kárász utca 9., Átrium Üzletházban) lehet beszerezni. Közvetlen átutalás esetén a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány (OTP) 11735005-20510350 számlaszámára történő átutalással is támogathatja az életmentő segítő akciót. A közleménybe minden esetben írják be „árvízi mentésre”!

Az árvízi kárenyhítés segítése érdekében várják cégek, magánszemélyek, intézmények, csoportok, segítők, médiapartnerek együttműködését (például szállítás, tárolás, adományozás, egyéb teendők kapcsán)!

Kommentek

Hírzóna

Hollik: A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A közfoglalkoztatottak 54 ezer forintos egyszeri pluszjuttatást kapnak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Százötvenezredik ügyfelét fogadta a csongrádi kormányablak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az integrált ügyfélszolgálat 2015 márciusában kezdte meg a működését a járásszékhelyen.

Tovább olvasom

Egészség

Új egészségügyi eszközökkel gyarapodik Maroslele

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A vidékfejlesztési programnak köszönhetően 8,6 millió forintos támogatást nyert a község.

Tovább olvasom

Aktuál