Bulvár

Emlékversennyel emlékeztek Pál Mihályra

Emlékversennyel emlékeztek Pál Mihályra

2010. június 2., szerda
Emlékversennyel emlékeztek Pál Mihályra

A néhai Pál Mihály ny. r. főtörzszászlós a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság baleset-helyszínelője és vizsgálója volt. Emlékére az elmúlt esztendő óta minden évben emlékversenyt szervez a városi kapitányság.

Idén fából készült akadálypálya átadásával tették emlékezetessé a rendezvényt. A Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákjai nagy örömmel próbálták ki Rádió 7 és a Csomiép kft. által a Városi Baleset-megelőzési Bizottság számára felajánlott részeg-szemüvegét is. A 650 gyermek részvételével megtartott emlékversenyen a diákok azonnal birtokba vehették a kapitányság új kerékpáros ügyességi pályáját, illetve a részeg-szemüveg segítségével kipróbálhatták, mennyire veszélyes alkoholtól befolyásolt állapotban közlekedni. A drogprevenciós előadás és a közlekedésbiztonsági „activity” mellett az „Ismerd meg a KRESZ-táblákat!” című játék kötötte le leginkább a kicsiket, melynek során ábrákból maguk állíthatták össze a közterületeken látható közúti jelzéseket, ezáltal ismerve meg azok jelentését. Mivel a közlekedési ismeretek oktatását szakemberek szerint minél korábban érdemes elkezdeni, ezért a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság évek óta valamennyi alkalmat megragad arra, hogy óvodások és az iskolások játékos formában ismerhessék meg, és sajátíthassák el a biztonságukat jelentő szabályokat. A legügyesebbek ezúttal is értékes jutalmakat vehettek át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.