Bulvár

Az idén ötven idős embert károsítottak meg otthonában Csongrád megyében + HANG

Az idén ötven idős embert károsítottak meg otthonában Csongrád megyében + HANG

2010. június 18., péntek
Az idén ötven idős embert károsítottak meg otthonában Csongrád megyében + HANG

Eddig mintegy négyezer bűncselekményt követtek el Csongrád megyében az idén; csaknem ötvenben idős embereket károsították meg otthonukban - közölte a megyei rendőr-főkapitányságon tartott pénteki sajtótájékoztatón Zélity László szegedi rendőrkapitány.

A sértettek hatvan év felettiek voltak. Az elkövetők kihasználják hiszékenységüket, óvatlanságukat, tájékozatlanságukat, és magukhoz veszik értékeiket. A bűncselekményt elősegíti az is, hogy az áldozatok környezete közömbös. A kapitány elmondta: az eljárások zömmel lopás miatt indulnak, de előfordul csalás és rablás is, amikor bántalmazzák a sértettet, ha ellenáll. A rendőrség gyakran csak órák múlva értesül az esetről, amikor már nem lehet forró nyomon elindulni. A trükkös lopásokra jellemző, hogy az elkövetők feltérképezik a helyszínt, tudják például, hogy az unoka külföldön van, így arra hivatkozva, hogy bajba került, pénzt kérnek az idős emberektől. Sokszor valamelyik szolgáltató munkatársának adják ki magukat, de történeteikben megjelenik a nyugdíjfolyósító, a rendőrség és a polgárőrség is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a rendőrség kiadványokkal próbálja meg felhívni az idősek figyelmét a veszélyekre, közlik azokat a legfontosabb telefonszámokat is, amelyeken segítséget lehet kérni. A tájékoztatón megjelenő szolgáltatók munkatársai felhívták a figyelmet arra, hogy kollégáik minden esetben fényképes igazolvánnyal jelennek meg az ügyfeleknél, nagyon ritkán - és csak előzetes egyeztetés alapján - kérnek készpénzt.

Hallgassa meg a Rádió88 Zélity László szegedi rendőrkapitánnyal készített hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.