Közélet

1,5 tonna italosdobozt gyűjtöttek a szegedi gyerekek

1,5 tonna italosdobozt gyűjtöttek a szegedi gyerekek

2010. június 8., kedd
1,5 tonna italosdobozt gyűjtöttek a szegedi gyerekek
Eredményt hirdettek ma a városházán a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., az Öko-Pannon Nonprofit Kft. és az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesület által meghirdetett italos kartondoboz-gyűjtő versenyen, melyen a város 10 általános iskolája és 8 óvodája vett részt. A diákokat és nevelőiket az önkormányzat nevében Nagy Sándor alpolgármester köszöntötte, aki jó kezdeményezésnek nevezte a negyedik éve megszervezett versenyt, hiszen ezáltal a fiatalok mind nagyobb része tanulja meg a hulladékkezelés és -válogatás fontosságát. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. képviseletében Lukács Attila Környezetgazdálkodási divízió vezető beszélt a cég szelektív gyűjtésének sikeréről, a hulladékgyűjtő udvarok és szigetek elterjedéséről és a lakossággal való tudatos, folyamatos együttműködés fontosságáról. Az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesület elnöke kiemelte, Szeged országosan is élen jár a dobozgyűjtésben. Baka Éva egy látványos bemutatóval illusztrálta a gyerekek és kísérőik számára, hogyan hasznosítják újra a most összegyűjtött italosdobozokat. „Ma 100 dobozból mindössze 14 kerül a szelektív gyűjtőbe, de bízunk abban, hogy ez a generáció – amelyből idén itt is csaknem 4 ezren tanulták meg ennek a kérdésnek a fontosságát – már sokkal tudatosabban áll ehhez a feladathoz a jövőben.”

Fejenként 3,32 kg italdoboz óvodásonként

Az akció során a gyerekek a Föld Napja és a Környezetvédelmi Világnap közé eső időszakban (április 22–június 1.) gyűjtötték a tejes és gyümölcsleves többrétegű dobozokat, amiből összesen majdnem 1,5 tonnányit adtak le. Minden részt vevő intézmény kapott ajándékot: az iskolák egy-egy italos kartonból készült faliújsággal, az óvodák pedig szelektív kukás játékautókkal lettek gazdagabbak. A legeredményesebb közösségek külön díjazásban is részesültek. A létszámarányosan legtöbb dobozt összegyűjtő iskola jutalma 50.000 forint értékű sportszer vagy játék vásárlási utalvány, melyet a Wesley János Általános Iskola és Középiskola tanulói vehettek át, akik fejenként 1,4 kilogrammot gyűjtöttek. Az abszolút mennyiségben legtöbb dobozt összegyűjtő iskola idén a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon lett, akik az összesen 463 kg visszagyűjtött dobozért 30.000 forint értékű sportszer vagy játék vásárlási utalványt kaptak. Az óvodák közül ugyanilyen értékű díjakat kapott a Negyvennyolcas Utcai Óvoda, amely mindkét kategóriában legjobbnak bizonyult. Itt összesen 216 kg italos doboz gyűlt össze, ami gyerekenként 3,32 kg-ot jelent.

Tavaszi papírszüretet is tartottak

Szintén ez alkalommal adták át a Tavaszi papírszüret elnevezésű akció díjait is. A papírgyűjtésben három megye 32 iskolája és 44 óvodája vett részt, mely során csaknem 800 tonna papír gyűlt össze. Az okleveleket és pénzjutalmakat Fekete Istvánné, a Csongrád Megyei Településtisztasági Kft. gazdasági és kereskedelmi igazgatóhelyettese adta át. A fejenként legnagyobb mennyiségű papírt az Alsóvárosi Általános Iskola tanulói (76,45 kg/fő) és az Építő Utcai Óvoda gyermekei (221,6 kg/fő) gyűjtöttek. Az abszolút értékben legtöbb papírt a földeáki Návay Lajos Általános Iskola és a mórahalmi Napköziotthonos Óvoda adta le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.