Írjon nekünk

Közélet

„Budi-Büfé” és egyéb „létrontások” a Jókai utcában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

A Nagyáruház épülete, a Jókai utca 7. szám alatti szocreál monstrum lakói fejezték ki napokban tiltakozásukat az éjszakai randalírozások, főleg a közeli WC-ből lett éjjel-nappali büfé köré gyűlő duhaj fiatalok hangoskodásai és egyéb kellemetlenségek miatt.

Az Élhető és Lakható Belvárosért Mozgalom képviselője, Makovi Mária portálunknak elmondta, hogy a nagy lakóházban élő mintegy kétszáz lakónak a mindennapjait „mérgezi” az állandó éjszakai dorbézolás, ami főleg az éjjel-nappali büféhez éjszakánként betérő fiatalok számlájára írható. A mozgalom szóvivője szerint a nyilvános WC-k megszűnésével (a büfé épülete is mosdó volt egykor) például állandó probléma, hogy a ház udvarát, oldalát használják a fiatalok „mosdóként”, nem beszélve a hangos dorbézolásról. A helyszínen tartott fórumon az üzlet tulajdonosa Makovi elmondása szerint együttműködéséről biztosította a lakókat. Felvetette például, hogy rendőri segítséget hív, ha problémát észlelnek.
De a lakóknak más gondjaik is vannak az épülettel kapcsolatban. Nem tudják például, hogy milyen a lakóház állaga, ezért kérik az IKV szakembereit, végezzenek egy átfogó átvilágítást is, hiszen több területen észleltek életveszélyes állapotokat is. Balla Béla, az IKV képviselője hosszasan beszélt, és a problémák súlyosságára és mennyiségére hivatkozva kérte a lakókat, hogy juttassák el levelüket az IKV-hoz, és intézkedni fognak, a felvetések súlyosságát figyelembe véve, szervezett munkafolyamatot állítanak fel.

Tovább olvasom

Közélet

Eggyel nőtt a fertőzöttek száma Csongrád-Csanád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

4877-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.

Tovább olvasom

Egészség

Amíg felügyelni tudjuk a gócokat, nincs baj – mondja a szakember

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kevesebb idős ember kerül intenzív osztályra.

Tovább olvasom

Hírzóna

Majdnem minden második hajléktalan közterületen húzza meg magát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minden negyedik fedél nélküli gazdasági okból (fizetésképtelenség vagy munkahely elvesztése) került utcára.

Tovább olvasom

Aktuál