Közélet

„Becsapták a szegedieket!” – Eltűnt a kenderfonó homlokzata

„Becsapták a szegedieket!” – Eltűnt a kenderfonó homlokzata

2010. június 6., vasárnap
„Becsapták a szegedieket!” – Eltűnt a kenderfonó homlokzata
Eltűnt az épülő Árkád területén a megtartásra szánt kenderfonó Rigó utcai homlokzata. A beruházó ECE csoport sokáig azzal nyugtatta a városvédőket, hogy bár a Bakay-féle ipartörténeti jelentőségű kenderfonó teljes épületét nem építik be az új bevásárlóközpontba, annak egyes elemeit megtartják. Most nem így áll a helyzet. Az Árkád üzletközpont tervei 2007-ban láttak napvilágot, a városi közgyűlés ekkor minősítette át a Bakay-féle kenderfonó szabályozási tervét, hogy kereskedelmi területként is funkcionálhasson. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állásfoglalása szerint megőrzésre érdemes emlék nincs a több mint százéves ipartörténeti jelentőségű épületben. A városvédők és az ellenzék azonban másként gondolták, s hosszú levelezés, harc kezdődött az építtető ECE csoport vezetőjével, Christoph Augustinnal. Az egyik, kenderfonó-ügyben tartott sajtótájékoztatón az ellenzék képviselői összegyűjtötték az ECE megjelenése óta tartó kommunikációt, melyben szerintük több helyen tetten érhető csúsztatás, ügyes helyezkedés. Egy ott bemutatott 2008-as sajtónyilatkozatban a cég képviselője, Christoph Augustin azt mondta, hogy „a már engedélyeztetésre benyújtott tervek alapján felújítják a szegedi kenderfonó több régi, részben műemléki védelem alatt álló épületét, melyek majd szervesen illeszkednek a bevásárlóközpont tömbjébe.” Ennek kapcsán folytak tárgyalások, melynek a vége az lett, hogy a Rigó utcai szép homlokzatot őrzik meg, s építik bele a dobozszerű modern bevásárlóközpontba. Sokig valóban állt is a fal. Ám szombaton az is eltűnt. „Felháborító, ami itt történik! Egy ipartörténeti emléket bontottak le teljesen, hazudtak ismét, becsapták a szegedieket. Már a tárgyalások alkalmával tapasztaltuk, hogy sumákol a német cég, hiszen odahaza és a cseheknél is épített úgy plázákat, hogy a szép gyárépületeket megtartotta, patinás, különleges szórakozóhelyeket emelt. Csak hozzánk Szegedre jött rombolni, és azt a kis ígéretét is megszegte miszerint a Rigó utcai homlokzat megmarad. Végül ezt is eltüntette. Ebben az ügyben végre már meg kell nevezni a felelőst. Mi városvédők mindenesetre nem nyugszunk, és minden követ megmozgatunk addig, míg számon nem kérjük ezt az arcátlan cselekedetet” – mondta el portálunknak ifj. Szilágyi Árpád, a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület tagja, aki az eltűnt homlokzat miatt hívta fel szerkesztőségünket. A SZEGEDma.hu az építtető megkeresésével folytatja az ügyet, s próbál választ találni, arra, hogy miért kellett végül a megtartásra szánt homlokzatot elbontani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.