Szombat – vasárnap: Hídivásár és Pünkösd vasárnap

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A húsvét utáni ötvenedik napon, így idén ezen a vasárnapon ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik és az ünnepet a keresztény egyház születésnapjának is tartják. Ezen a hétvégén a Szegedi Hídivásár tizenegyedik alkalommal települ a Belvárosi hídra, szuperkoncerttel ünneplik a Délmagyarország centenáriumát, számos izgalmas rendezvénnyel várja vendégeit a Szeged napja ünnepségsorozat, lesz női autós ügyességi verseny, és a Cseh Napok keretében látható a Belvárosi moziban Jiŕi Menzel kultfilmje, az Őfelsége pincére voltam.

Színielőadások

A Nagyszínházban szombaton 19 órakor Barnák László – Deme László: A rejtőzők – virtureális játék – a Mobil Front Műhely bemutatója a Szegedi Nemzeti Színház támogatásával.

A Kisszínházban szombaton 15 órakor Liliom – külvárosi legenda hét képben (Jávor Pál 2. bérlet).

A Pinceszínházban szombaton 20 órakor Emberkísérletek – Ingmar Bergman: Kígyótojás című filmje nyomán.

Hangverseny

A Szent József Jezsuita Templomban vasárnap 18.30-kor a Szegedi Fagott Trió hangversenye lesz. A koncert az Egyházzenei Hónap rendezvénye, a belépés ingyenes!

100 éves a Délmagyarország: Szuperkoncert

A Dóm-téren szombaton a Szegedi Szabadtéri Játékok 2010-es nyitó előadásaként, a Délmagyarország születésnapi koncertjét hallhatják. Fellépők: Ákos, a Tankcsapda és a Magna Cum Laude.

Szeged napja programok

A Szegedi Hídivásár tizenegyedik alkalommal települ a Belvárosi hídra. A szombati nyitónap házigazdája a Técsői Banda lesz. A hídon bemutatkoznak a város élő nemzetiségei is. Szombaton pedig egy nem létező nép képviselői jönnek borral és zenével: ők a Katyvaszok. Persze napközben sem unatkozunk, utcaszínházak, bábosok, mímesek szórakoztatják a hídi népeket. Szombaton és vasárnap szünet nélkül programok lesznek az Ördögszekér Színpadon. Folytatódnak a Szeged napja más programjai is, a Képzőművészeti fesztivál, Nemzetiségi Folklórtalálkozó, Gyermekszínházi fesztivál, szombaton Szeged – Cambridge Regatta a Tiszán, vasárnap és hétfőn történelmi hadi tábort rendeznek a Móra Ferenc Múzeum és a Vár közötti területen. A Szeged napja programjairól részletesen a www.hidivasar.hu/category/szeged-napja-programok oldalon olvashatnak.

A Somogyi-könyvtár programjai

Szeged Város újdonsült Díszpolgára: Blazovich László történész, akadémiai doktor szombat délelőtt 11 órai kezdettel fogadja örökbe Ambrosius Calepinus latin szótárának 1598-ban Baselben megjelent, 11 nyelvű kiadását az első emeleti folyóirat-olvasóteremben.

Ünnepi nyitva tartás: szombaton a könyvtár 13 óráig fogadja a látogatókat. Pünkösd-hétfőn minden könyvtár zárva tart.

Múzeumi Matiné

A Móra Ferenc Múzeumban szombaton 10 órakor Múzeumi Matiné: Az élővilág sokszínűsége, a biodiverzitás napja – biológia-foglalkozás Németh Anikó vezetésével.

Kiállítás

A Reök-palotában szombattól július 11-ig 12 Pozíciókortárs darmstadti kiállítás a testvérvárosi kapcsolat 20. évfordulója alkalmából.

Közéleti Kávéház

A Tesco parkolójában szombaton 14 órakor Boszorkányok négy keréken – női autós ügyességi verseny 12. évi futama. Rendező: MAK-Darsz és a Balesetelhárítási Bizottság Szeged. Versenyvezető: Borsi István (Telefon: 06-30/9036910).

Hétvégi moziműsorok

A Grand Caféban szombaton és vasárnap:

18.30-kor: A fehér szalag (Das weisse Band – Eine deutsche Kindergeschichte) – feliratos, német-osztrák-francia-olasz film, rendező: Michael Haneke.

21 órakor: Mindenki megvan (Everybody’s Fine) – feliratos, amerikai-olasz film, rendező: Kirk Jones.

A Belvárosi mozi hétvégi műsora:

Zsigmond Vilmos terem:

Szombaton és vasárnap:

15.30-kor: A bombák földjén – színes, feliratos amerikai háborús dráma. Rendező: Kathryn Bigelow.

17.45-kor: A titánok harca 3D – színes, szinkronizált amerikai akció, fantasy. Rendező: Louis Leterrier.

20 órakor: Kecskebűvölők – színes, feliratos amerikai vígjáték. Rendező: Grant Heslov.

Balázs Béla terem:

Szombaton:

Balázs Béla terem

10 órakor: Kis Vakond kalandjai kicsiknek és nagyoknak – színes csehszlovák rajzfilm rendezte: Zdenek Miler.

16 órakor: SzegedArt – filmek kortárs képzőművészekről. Részletesen a www.belvarosimozi.hu/component/content/article/42/530.html oldalon.

20 órakor: Caravaggio – színes, feliratos angol dráma, rendező: Derek Jarman.

Vasárnap:

10 órakor: Kis Vakond kalandjai kicsiknek és nagyoknak – színes csehszlovák rajzfilm rendezte: Zdenek Miler.

16 órakor: Éhség – színes, feliratos angol-ír film, rendező: Steve McQueen.

18.15-kor: Valami boldogság – színes, feliratos cseh-német vígjáték, rendező: Bohdan Sláma.

20.30-kor: A bombák földjén – színes, feliratos amerikai háborús dráma. Rendező: Kathryn Bigelow.

Csőke József terem

Szombaton:

16.15-kor: Párterápia – színes, szinkronizált amerikai vígjáték, rendező: Shawn Levy.

18.30-kor: Őfelsége pincére voltam – színes, feliratos cseh-szlovák vígjáték, Rendező: Jiŕi Menzel.

20.45-kor: Kínai lány – színes, feliratos, angol-francia-német filmdráma, rendező: Xiaolu Guo.

Vasárnap:

16.15-kor: Párterápia – színes, szinkronizált amerikai vígjáték, rendező: Shawn Levy.

18.30-kor: Az ifjú Viktória királynő – színes, feliratos amerikai-angol történelmi dráma. Rendező: Jean-Marc Vallee.

20.45-kor: Kínai lány – színes, feliratos, angol-francia-német filmdráma, rendező: Xiaolu Guo.

Szombat esti bulik

Az IH Café-ban szombaton 20 órakor Green6 koncert. Részletek a www.ihrendezvenykozpont.hu/event/250 oldalon.

A SZOTE Klubban szombaton 22 órakor Music Dome Party – DJ RatN.

A JATE Klubban szombaton 22 órakor szomBEAT – A hétvége lüktetése! Házigazda: Bende Gábor. Lányoknak a buli ingyenes!

A Fészek Klubban szombaton 22 órakor Dark Wave Gothic Night. Dj’s: Jocó  & Gery.

Az Afrika Cafe-ban szombat este Ladies Night – a különleges koktélok éjszakája.

A Garaboncziás Borozóban szombaton 21 órakor Mörbid Carnage, 213, Living Dead Army.

Előző sztori

Hétvégére is kapnak enni a nélkülöző gyerekek Hódmezővásárhelyen

Következő sztori

Blazovich László történész kapta az idén Szeged díszpolgári címét