Gazdaság

NIF: nem módosul az M43 autópálya kivitelezési véghatárideje

NIF: nem módosul az M43 autópálya kivitelezési véghatárideje

2010. május 12., szerda
NIF: nem módosul az M43 autópálya kivitelezési véghatárideje

Továbbra is augusztus 31. az M43-as autópálya Szeged - Makó közötti szakaszának kivitelezési véghatárideje - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-vel szerdán.

Az M43 autópálya beruházója közleményében kiemelte: hivatalosan nem érkezett a NIF Zrt-hez határidő módosítási igény a Tisza M43 Konzorciumtól, azonban értesültek arról, hogy a kivitelező igényt nyújtott be a beruházás mérnökéhez az átadási időpont módosítására. A társaság közleményében rámutatott: az érvényben lévő szerződések értelmében a vállalkozói igényt a beruházás mérnökének ki kell vizsgálnia, aki csak ezt követően teszi meg a NIF Zrt. felé javaslatát. A NIF Zrt. felkérte a beruházás mérnökét, hogy az igénybejelentésre vonatkozó javaslatát május 19-re készítse el. A NIF Zrt. aláhúzta: ha a követelés megalapozatlan, kötbért szab majd ki a kivitelezéssel csúszó vállalkozóra, mivel a szerződésben meghatározott teljesítést várja el a kivitelezőktől, az abban foglalt minőségben és határidőre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.