Bulvár

Kék hírek: rablás, önbíráskodás, lopás

Kék hírek: rablás, önbíráskodás, lopás

2010. május 26., szerda
Kék hírek: rablás, önbíráskodás, lopás

Rablással, önbíráskodással és lopással gyanúsítja a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság azt a 29 éves helybeli lakost, akik országos elfogatóparancs alapján tegnap délelőtt fogtak el a belvárosban a járőrök – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A gyanúsított május 20-án leszólított egy fiatalkorú fiút a Teleki utcán azért, hogy kölcsönkérje a telefonját egy SMS erejéig. A fiú nem akarta átadni a mobilját, ezért az elkövető veréssel fenyegette meg a sértettet, aki ennek hatására jobbnak látta engedelmeskedni. A gyanúsított egyébként azt mondta neki, hogy később visszaadja a telefont, de erre nem került sor, mert a helyszínről távozott. A nyomozás során derült ki, hogy ugyancsak a 29 éves gyanúsított május 3-án az esti órákban a Hősök terén szólított le egy ismerős társaságot, hogy szintén kölcsön kérjen egy telefont. A mobiltelefont ugyancsak „elfelejtette” visszaadni. Azt viszont már igencsak zokon vette, amikor egy ismerősének nem adtak vissza 15 ezer forintot, ugyanis ennek visszaszerzése érdekében megfenyegette az adóst, hogy „kést állít a hátába”, amennyiben haladéktalanul nem fizet. Mivel a gyanúsított már nem volt ismeretlen a hódmezővásárhelyi nyomozók előtt, ezért a május 20-i esetet követően a személyleírás alapján gyorsan megállapították a támadó személyazonosságát, majd - mivel az ismert tartózkodási helyein nem találták - országos elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A járőrök tegnap reggel a Petőfi utcán figyeltek fel a gyalogosan közlekedő férfira, majd elfogták és előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra. A férfi korábban már többször volt büntetve főként csalás miatt, illetve jelenleg is számos büntetőeljárás folyik ellene, ezért kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, az ügyészség indítványára a bíróság dönt előzetes letartóztatásáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.