Sport

Kajak-kenu Vk: Kovács és Janics egymás ellen 500 méteren

Kajak-kenu Vk: Kovács és Janics egymás ellen 500 méteren

2010. május 18., kedd
Kajak-kenu Vk: Kovács és Janics egymás ellen 500 méteren
Kovács Katalin a világbajnok jogán, Janics Natasa pedig a múlt hétvégi rangsoroló megnyerésével kvalifikálta magát a jövő hétvégi, szegedi MOL kajak-kenu Világkupára. Régóta nem volt arra példa, hogy két olimpiai bajnok éles versenyt vívjon egymással 500 m-en. "Örülök, hogy Janics Natasa komolyan versenyzett a rangsorolón, és a 200 mellett most már az 500 méteres egyesre is készül. Nagy összecsapás, igazi presztízsharc várható Kovács Katalin és Natasa között Szegeden" – idézte a Vk-csapatot kedden kihirdető Storcz Botond szövetségi kapitányt a szövetség hírleve. A két klasszis párosa ezúttal nem áll össze 500 m-en, ebben a számban a tavaly vb-címet szerzett Kozák Danuta, Szabó Gabriella, valamint a Vad Ninetta, Hegyi Zomilla duó képviselheti majd a hazai színeket. A női négyesnek a tavaly világbajnok Kozák, Kovács, Janics és Benedek lesz a tagja. A férfi kajakosoknál - annak ellenére, hogy csak harmadik lett a rangsorolón - Kucsera Gábor indulhat 1000 m egyesben. Szolnokon ugyan megverte őt Kammerer Zoltán és Kökény Roland is, de ezen a távon mindketten párost mennek majd a Világkupán. A kenusoknál a pekingi bajnok Vajda Attila 1000 m-es szereplése volt a legnagyobb kérdőjel. "Attila némi csalódást keltett a rangsorolón az 1000 méteres távon, viszont 500-on győzni tudott és 200 méteren is szerzett egy ezüstöt, ezért bizalmat szavaztam neki ezren, így Sarudi Pál mellett elindulhat ezen a távon is. Azt kértem tőle, hogy a Világkupára készüljön fel rendesen az 1000 méterre, ezért 200-on ő nem fog elindulni" – magyarázta a kapitány.

A magyar csapat a szegedi Vk-ra (nemzetenként két-két egység indulhat minden számban):

férfiak: K-1 1000 m: Kucsera Gábor, Hufnágel Tibor K-2 1000 m: Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos; Kökény Roland, Szalai Tamás K-4 1000 m: Dombi Rudolf, Holpert Ervin, Hadvina Gergely, Boros Gergely; Tóth Dávid, Szabó Balázs, Dudás Miklós, Noé Milán K-1 500 m: Szalai, Dombi K-2 500 m: Kammerer, Kucsera; Sík Márton, Boros G. K-1 200 m: Molnár Péter, Dudás K-2 200 m: Dombi, Beé István; Sík, Boros G. K-1 5000 m: Winkler Máté, Holpert C-1 1000 m: Sarudi Pál, Vajda Attila C-2 1000 m: Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály; Tóth Márton, Mike Róbert C-4 1000 m: Széles Gábor, Varga Dávid, Kiss Tamás, Sarudi; Korisánszky Péter, Makai Tibor, Fürdök Gábor, Vass András C-1 500 m: Vajda, Mező Dávid C-2 500 m: Széles, Varga; Sáfrán, Sáfrán C-1 200 m: Nagy Péter, Kovács Gergely C-2 200 m: Végh Attila, Kovács; Németh Gergő, Nagy C-1 5000 m: Kiss, Kövér Márton nők: K-1 1000 m: Bara Alexandra, Groholy Orsolya K-2 1000 m: Hegyi Zomilla, Dira Zsófia; Medveczky Erika, Benedek Dalma K-1 500 m: Kovács Katalin, Janics Natasa K-2 500 m: Szabó Gabriella, Kozák Danuta; Hegyi Zomilla, Vad Ninetta K-4 500 m: Kozák, Kovács, Janics, Benedek; Tóth Dzsenifer, Groholy, Sarudi Alíz, Vad K-1 200 m: Janics, Hegyi K-2 200 m: Hegyi, Vad; Dira, Tóth K-1 5000 m: Faldum Bereniké, Csay Renáta C-1 200 m: Marschalkó Alexandra, Szabados Fruzsina

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.