Sport

Kajak-kenu Vk a Maty-éren: jó magyar rajt + EREDMÉNYEK, FOTÓK

Kajak-kenu Vk a Maty-éren: jó magyar rajt + EREDMÉNYEK, FOTÓK

2010. május 28., péntek
Kajak-kenu Vk a Maty-éren: jó magyar rajt + EREDMÉNYEK, FOTÓK
Majdnem tökéletes teljesítményt nyújtottak a magyar versenyzők a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa első, pénteki napján, hiszen 1000 m-en három, 500-on pedig mindössze egy egységnek nem sikerült beverekednie magát a szombat-vasárnapi finálékba. A sérüléssel bajlódó, pekingi bajnok kenus Vajda Attila ugyan nagy harcot vívott a leghosszabb táv döntőjéért, de végül bejutott a legjobbak mezőnyébe, ahol a másik magyar versenyző, Sarudi Pál is ott lesz. Míg Vajdának izzasztó délelőttje volt, addig a többi hazai induló szinte egytől-egyik könnyedén teljesítette a délelőtti programot, s került a szombati fináléba - tájékoztatott a szövetség. A világbajnoki címvédő női négyes (Kozák Danuta, Kovács Katalin, Janics Natasa, Benedek Dalma) egy "laza" pályával lépett tovább 500 m-en, ahogyan Benedek fogalmazott: minden csapás élvezet volt a hajóban. Ugyanez nem sikerült viszont a Groholy Orsolya, Tóth Dzsenifer, Vad Ninetta, Sarudi Alíz összetételű fiatal csapathajónak, valamint 1000 m kajak egyesben Hufnágel Tibornak és Groholynak. Utóbbiak a B döntőben szállhatnak majd vízre. A délutáni 500-as előcsatározások során egyedül a kenu egyesek között versenyző Mező Dávid nem tudta kiharcolni a döntőbe jutás, a többi hazai egység sikerrel vette az akadályt, illetve akadályokat. Az 54 magyar résztvevő mellett további 42 ország versenyzői állnak rajthoz a vasárnapig tartó Vk-versenyen.

Eredmények

500 méternői K-4 (2 előfutam) 1. Magyarország A (Kozák, Kovács, Janics, Benedek) 1:35.414 perc 5. Magyarország B (Groholy, Tóth Dzs., Vad, Sarudi) 1:41.785 női K-4 (1 középfutam) 6. Magyarország B (Groholy, Tóth Dzs., Vad, Sarudi) 1:41.708 női K-1 (4 előfutam) 1. Kovács Katalin 1:52.745 perc 1. Janics Natasa 1:53.360 női K-1 (3 középfutam) 1.Kovács Katalin 1:52.305 perc 1.Janics Natasa 1:51.958 C-1 (4 előfutam) 5. Vajda Attila 2:00.670 perc 3. Mező Dávid 1:54.966 C-1 (3 középfutam) 2. Vajda Attila 1:51.698 perc 4. Mező Dávid 1:55.472 női K-2 (3 előfutam) 6. Hegyi Zomilla, Vad Ninetta 1:46.352 perc 1. Szabó Gabriella, Kozák Danuta 1:41.986 női K-2 (2 középfutam) 3. Hegyi Zomilla, Vad Ninetta 1:45.202 perc férfi K-1 (5 előfutam) 3. Dombi Rudolf 1:42.632 perc 4. Szalai Tamás 1:44.472 férfi K-1 (4 középfutam) 3. Szalai Tamás 1:40.324 perc 2. Dombi Rudolf 1:41.284 C-2 (2 előfutam) 2. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály 1:42.049 perc 3. Széles Gábor, Varga Dávid 1:42.185 férfi K-2 (4 előfutam) 1.Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor 1:30.206 perc 1.Sik Márton, Boros Gergely 1:32.546 férfi K-2 (3 középfutam) 2. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor 1:30.603 perc 1. Sík Márton, Boros Gergely 1:29.845 1000 méterC-1 (3 előfutam) 1. Sarudi Pál 3:59.851 perc 4. Vajda Attila 4:06.6778 C-1 (2 középfutam) 3. Vajda Attila 4:07.283 férfi K-1 (4 előfutam) 8. Hufnágel Tibor 3:46.108 perc 5. Kucsera Gábor 3:40.912 férfi K-1 (3 középfutam) 2. Kucsera Gábor 3:39.056 perc 6. Hufnágel Tibor 3:42.923 C-2 (3 előfutam) 1. Mike Róbert, Tóth Márton 3:42.560 perc 1. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály 3:43.586 férfi K-2 (3 előfutam) 2. Szalai Tamás, Kökény Roland 3:17.855 perc 1. Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos 3:18.667 férfi K-2 (2 középfutam) 1. Szalai Tamás, Kökény Roland 3:19.513 perc nők K-1 (3 előfutam) 3. Bara Alexandra 4:11.207 perc 4. Groholy Orsolya 4:16.298 nők K-1 (2 középfutam) 2. Bara Alexandra 4:09.035 4. Groholy Orsolya 4:13.583 nők K-2 (2 előfutam) 1. Hegyi Zomilla, Dira Zsófia 3:48.655 perc 1. Medveczky Erika, Benedek Dalma 3:48.298 férfi K-4 (3 előfutam) 1. Magyarország A (Holpert, Boros, Dombi, Hadvina) 2:59.573 1. Magyarország B (Tóth D., Szabó B., Dudás, Noé) 3:03.588

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.