Bulvár

Héra kiszagolta: rendőrkézen a szatymazi gyilkos

Héra kiszagolta: rendőrkézen a szatymazi gyilkos

2010. május 10., hétfő
Héra kiszagolta: rendőrkézen a szatymazi gyilkos

Sajtótájékoztató keretében informálta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi szolgálata – Márton István r. ezredes bűnügyi igazgató és Szekeres Tibor r. alezredes bűnügyi osztályvezető - az írott és elektronikus sajtó munkatársait a közelmúltban Szatymaz külterületén elkövetett emberölés sikeres felderítéséről.

Mint ismeretes, április végén Szatymaz-közeli otthonában holtan találtak egy 84 esztendős idős asszonyt, aki bűncselekmény áldozata lett. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak egy hetes kitartó munka eredményeként az elmúlt hétvégén látókörébe került egy helybéli férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A férfi számlájára e súlyos bűncselekmény kapcsán nem csupán az idős asszony életének kioltása írható, a nénit ugyanis a gyilkos előzőleg megerőszakolta. A férfi nyomára a szagazonosító kutya, Héra vezetett. Kihallgatása során azután el is ismerte e szörnyű bűntettet, mely elkövetésének körülményeként az évek óta tartó magányos életet, valamint az alkoholt hozta fel. A 40 éves helybéli férfit a rendőrség kihallgatását követően pénteken őrizetbe vette, a Szegedi Városi Bíróság pedig a mai napon előzetes letartóztatásba helyezte. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ügyben a nyomravezetőnek 500.000 Ft díjat tűzött ki. Mivel az ügyet sikeresen felderítették, így a díjkitűzés immár aktualitását vesztette, a főkapitány annak visszavonásáról rendelkezett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.