Egyetem

Három kiváló szakember kapott Csongrád Megye Közoktatásáért Díjat + HANG

Három kiváló szakember kapott Csongrád Megye Közoktatásáért Díjat + HANG

2010. május 27., csütörtök
Három kiváló szakember kapott Csongrád Megye Közoktatásáért Díjat + HANG
Évek óta hagyomány már, hogy kitüntető díjjal ismerik el a megye legkiválóbb oktató-nevelő szakembereinek munkáját. A Csongrád Megye Közoktatásáért Díjat idén Horváth Zoltán, a makói és Kőrösi Tibor, a csongrádi iskola igazgatója, valamint Rutainé Fodor Edit, ásotthalmi igazgatóhelyettes kapta. A pedagógusoknak nemcsak az oktatásban, hanem a nevelésben is helyt kell állniuk, hiszen arra is fel kell készíteniük a gyerekeket, hogy az életben is meg tudják állni a helyüket – mondta el az ünnepségen Magyar Anna országgyűlési képviselő, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette: az oktatás, mint stratégiai ágazat a társadalom erejét, országunk jövőjét jelenti, ezt Trianon után is felismerték már hazánk akkori vezetői, akik Klebelsberg Kunó oktatáspolitikai programjára alapozva építették újjá az országot. Ebben a szellemben dolgoznak a megyei fenntartású iskolák pedagógusai is, akiknek munkáját ezúton is köszönjük. A Csongrád Megye Közoktatásáért Díjjal idén Horváth Zoltán, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, Kőrösi Tibor, a Csongrádi Oktatási Központ, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium vezetője és Rutainé Fodor Edit, az ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Napközi Otthonos Óvoda igazgatóhelyettese munkáját ismerték el. Hosszú évek óta adják át a Pedagógusnap alkalmából a Csongrád Megye Közoktatásáért Díjakat. Az elismerés annak az egyénnek és közösségnek adományozható, aki az oktatás területén a megyében vagy a megye érdekében kimagasló eredményt ért el. A kitüntető díj éremből, oklevélből és pénzjutalomból áll, évente legfeljebb három adományozható belőle, amelyből maximum egy adható közösségnek.
Hallgassa meg a Rádió88 Magyar Anna országgyűlési képviselővel, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnökével készített hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.