Közélet

Gyimesi: újabb tízmilliók városi kommunikációra + HANG

Gyimesi: újabb tízmilliók városi kommunikációra + HANG

2010. május 14., péntek
Gyimesi: újabb tízmilliók városi kommunikációra + HANG
„A szegedi önkormányzat is tolja a szekerét annak reklámcégnek, mely állami megrendelésekre specializálódott” – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Gyimesi László, a szegedi Fidesz elnöke. Hüvös László frakcióvezető a város és a Political Capital közötti összesen 80 millió forintos kommunikációs szerződéseket mutatta meg a sajtónak, most Gyimesi az Insomniával kötött közel 47 millió forintos szerződést. „Szeged is csatlakozott az MSZP felügyelete alatt működő állami cégek sorába. Az Insomnia közel 47 millió forintos szerződést kapott a ’Szeged városközpontjának funkcióbővítő fejlesztése’ elnevezésű projekt PR- és marketingkommunikációs szolgáltatásainak nyújtására” – jelentette ki Gyimesi László. A szegedi Fidesz elnöke szerint Botka Lászlóék szeretnek kétszer fizetni. Mint portálunk is beszámolt róla, a szocialista városvezetés 80 millió forintot fizetett ki hét év alatt a Politcal Capitalnak, miközben van saját sajtóreferense Szegednek. Gyimesi nem érti, hogy amikor a városnak van saját reklám- és marketingtevékenységet folytató cége, akkor mi szükség van több tízmillió forint kifizetésére egy „külsős” reklámcégnek. „A szerződésben felháborító pazarlásokra derül fény. A szerződésben a cég 240 ezer forintért vállalja a sajtótájékoztatók darabját és egy sajtóközlemény is 30 ezer forintba kerül” – mondott példákat Gyimesi. A dokumentum tartalmazza azt is például, hogy a projekt nyitórendezvényét 1 millió 250 ezer forintért bonyolítják le, míg a záró rendezvény kereken 1 millió forintot taksál. „Botka László két kézzel szórja a pénzt a havercégeknek, miközben az ő szavazataival támogatott MSZP-kormány megszorításait nyögik a szegediek” – összegzett Gyimesi László. Hozzátette, őt nem érdekli, hogy más városoknak milyen összegű szerződése van a cégnek, meggyőződése, hogy Szeged jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy tízmilliókat költsön ilyen célokra miközben saját reklámcége van. A sajtótájékoztatón a Szeged Pólus Kft. egy közleményt adott át, melyben szerepel, hogy „az európai uniós fejlesztési programoknak megfelelően kötelező jelleggel került sor a városrehabilitációs programban is kommunikációs ügynökség alkalmazására”. Nemes Szilvia, a Szeged Pólus Kft. kommunikációs főmunkatársa leírta továbbá, hogy az ellátandó tevékenység keretösszegét a közgyűlés és a különböző közreműködő és irányító szervezetek által elfogadott városrehabilitációs pályázat tartalmazta. Két pályázó közül az Insomnia tette a kedvezőbb árajánlatot. Gyimesi László portálunknak elmondta, hogy természetesen tudja, hogy kötelező ilyen beruházásoknál a kommunikációs tevékenységre pályázatot kiírni, ám „azt senki nem írja elő, hogy ezért 47 millió forintot kell fizetni”.
Hallgassa meg a Rádió88 Gyimesi Lászlóval készült hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.