Bulvár

Esélyhajóval a fogyatékosokért

Esélyhajóval a fogyatékosokért

2010. május 8., szombat
Esélyhajóval a fogyatékosokért
Közel 100 fogyatékos gyereket és fiatalt nevelő Csongrád megyei és délvidéki családok és civil szervezetek részvételével a fedélzetén kihajózott a szegedi hajóállomás kikötőjéből az Esélyhajó. Május 5. ugyanis az Esélyegyenlőség Napja, az akció célja pedig az volt, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők napi gondjaira, életmódjára, lehetőségeire és esélyeire. Ezen a napon világszerte különböző rendezvényeket tartanak a sérült és akadályozott emberek társadalmi szerepének, szerepvállalásának hangsúlyozására, valamint az említett területen elért eredmények bemutatására. A hajó az épülő új Tisza-hídig vitte fel utasait, majd megfordult és a Boszorkánysziget érintésével több mint 3 óra hajókázás után kikötött a hajóállomásnál. Útközben Magyar Adél, a Korinta Alapítvány elnöke a fedélzeten megnyitotta Pölös Zoltán 36 éves Down-szindrómás fiatalember fotókiállítását. Zoltánnak volt kitől tanulnia, képzőművész szülei és fotóművész nagyapja már korán megszerettette vele a képek és a fotográfia világát. A kiváló esztétikai érzékről árulkodó képek virágokat és természeti jelenségeket ábrázolnak, ez segíti a művészt egyformaságunk megélésében. A kiállítás megnyitója után Bacsa Judit, az Odú Fejlesztő Központ vezetője terápiás játékra invitálta a szülőket, közben a gyerekek a hajó tatjában berendezett kézműves játszóházban kis hajókat készítettek, fejlesztő játékokkal játszottak, vagy éppen élő zenére ropták. Felszálláskor minden felnőtt különböző színű névjegykártyát kapott, a szervezők ügyeltek rá, hogy ismerősök ne kerüljenek egy csoportba. Egy kis ismerkedés után mindenkinek be kellett mutatnia a másikat, elmondani róla minél több frissen szerzett információt. A vajdaságiakat a magyarkanizsai Csiga Biga Észak-Vajdasági Gyógypedagógusok Egyesülete képviselte, 5 család jött el és Magó László atya. Vezetőjük, Váradi Etelka elmondta, a beszélgető csoportok tagjai annyira összebarátkoztak, hogy több család azonnal címet is cserélt. Reményét fejezte ki, hogy idővel hagyománnyá válik a fogyatékos gyerekekkel foglalkozó Csongrád megyei egyesületekkel és alapítványokkal való együttműködés. A Tisza mindannyiunk folyója, megállíthatatlan és határtalan, minden élővilágával és gyönyörűségével közös tulajdonunk, mint ahogy közös felelősségünk is megőrizni ezt a lenyűgöző természeti szépséget. Ugyanez vonatkozik az esélyegyenlőségre, amely ugyancsak nem egyes szülők vagy társadalmi csoportok feladata, hanem mindannyiunké, akik a két országban élünk. Sőt a világ minden lakosáé. A szervezők ezért választották az Esélyhajót, és ezért bocsájtották a rendezvény végén vízre több - gyerekek által készített - kishajót, melyekre vágyaikat, kívánságaikat tartalmazó leveleket erősítettek. A kis kívánsághajók üzenetek is egyúttal a társadalomnak, hogy ne diszkriminálja a fogyatékkal élőket, békésen és nevelő szándékkal tiltakozzon minden őket ért kirekesztés ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.