Kultúra

Elhunyt Végvári Tamás színművész

Elhunyt Végvári Tamás színművész

2010. május 17., hétfő
Elhunyt Végvári Tamás színművész

Rövid, súlyos betegség után életének 73. évében elhunyt Végvári Tamás vasárnap - tájékoztatta az Örkény István Színház Igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint a Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész közel negyvenéves pályája során a pécsi Nemzeti, a veszprémi Petőfi, a szegedi Nemzeti, a Thália, a budapesti Nemzeti, a Katona József és az Örkény Színház társulatának tagjaként számtalan gondosan formált, nagy hatású alakítás fűződik nevéhez. A színház tájékoztatása szerint főbb szerepei voltak

Shakespeare

Hamletjének címszerepe,

Csehov

Három nővér című darabjában Prozorov,

Stoppard

Rosencrantz és Guildenstern halott című művéből a Színész,

Tábori György

Mein Kapf című darabjában

Herzl, Kusán

Galócza című művéből Galócza, Csehov Sirály című darabjából Szorin. Utolsó szerepe az Örkény István Színházban a színház névadójának Macskajáték című művében

Csermlényi Viktor.

Mintegy száz filmben és tv-játékban játszott. Az egyik legszebben beszélő magyar színészként hangja ismerősen cseng minden rádióhallgató és televíziónéző fülében - áll a közleményben.

Végvári Tamás

1993 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt, majd a Magyar Színészkamarai Egyesület elnökeként tevékenykedett, és vezető szerepet vállalt a Magyar Színházi Társaságnál is. Végvári Tamást az Örkény István Színház és a MASZK Országos Színészegyesület saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.