Közélet

A Somogyiban ünnepelt a százéves Délmagyar + FOTÓK

A Somogyiban ünnepelt a százéves Délmagyar + FOTÓK

2010. május 26., szerda
A Somogyiban ünnepelt a százéves Délmagyar + FOTÓK
Egykori és jelenlegi munkatársai, illetve Szeged médiumainak képviselői köszöntötték szerda este a százesztendős Délmagyarországot. Bensőséges születésnapi koccintásra látta vendégül egykori és jelenlegi vezetőit, szerkesztőit, szerzőit és munkatársait, valamint a társmédiumok vezetőit a Délmagyarország napilap szerkesztősége a Somogyi-könyvtárban. Sokan gyűltek össze, hogy közösen emlékezzenek s ünnepeljenek, közöttük a rendszerváltás utáni két főszerkesztő, Dlusztus Imre és Szetey András is. A találkozóra az Időutazás a Délmagyarországgal című június 26-ig látogatható kiállítás tablói között került sor, melyeken megelevenednek a vidék legrégebbi napilapjának legendás évei. A színes és érdekes tárlaton az újság első számát, számos régi fényképét és cikkét, valamint szerzőinek könyveit is megtekinthetik az érdeklődők. A lap célja az értékek, a hagyomány megóvása, ápolása, valamint a valóság bemutatása – beszélt a jelenről Sulyok Erzsébet, hozzátéve: a nyomtatott sajtót sújtó problémák közepette az életben maradásért is folyamatosan küzdeniük kell. A főszerkesztő-helyettes külön megemlékezett azokról a kollégáikról, akik már nincsenek az élők sorában. A Délmagyarország egyik sajátosságaként említette, hogy újságírói, szerkesztői között szinte mindig találhattunk szépírót – jelenleg például Darvasi Lászlót. Az ünnepség keretében adták át a hagyományos negyedéves vándordíjakat is. A főszerkesztő-helyettes az újságírók közül Ujszászi Ilonát tüntette ki a száz év történetét dokumentáló sorozat összeállításáért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.