Közélet

Velő Miklós: A szocialista ígéretek az egész nemzetet sújtották + HANG

Velő Miklós: A szocialista ígéretek az egész nemzetet sújtották + HANG

2010. április 1., csütörtök
Velő Miklós: A szocialista ígéretek az egész nemzetet sújtották + HANG
Új kaparós sorsjegyet terjeszt az utcákon a Fidelitas. A szegedi csoport elnöke, Velő Miklós elmondta, hogy ezzel szeretnék felhívni az emberek figyelmét, hogy mit nyerhetnek, ha bedőlnek a szocialisták ígéreteinek. A Fidelitas szegedi csoportja ma a városháza előtt sajtótájékoztatót tartott „Fiatalok a változásért – fiatalosan” címmel. Velő Miklós, a Fidelitas szegedi elnöke kijelentette, nyolc év alatt, amit a szocialisták mondtak, annak gyakran az ellenkezője lett igaz. „Emlékezzünk vissza, többször mondták, hogy nem lesz tandíj, nem lesz gázáremelés, és nem lesz kórházi napidíj. Mindezek ellenére azt tapasztaltuk, hogy bevezették a tandíjat, soha nem látott mértékben nőtt a gáz ára és lett kórházi napidíj is. A Fidesznek és a Fidelitasnak köszönhetően ma már csak múlt ezen intézkedések jó néhánya” – érvelt a szónok. Hozzátette: azért, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer, a fiatalok feladata az, hogy felhívják az emberek figyelmét, hogy minél többen leszünk ott április 11-én a választásokon, annál mélyrehatóbb változás lesz Magyarországon. „A Fidelitas elkötelezett a változás mellett, ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy támogassák mindkét szavazatukkal a Fideszt és annak egyéni jelöltjeit. Az elkövetkező napokban a Fidelitas kaparós sorsjegyet terjeszt az utcákon, amelynek az a célja, hogy rávilágítson, mit nyerhetnek azzal az emberek, ha bedőlnek a szocialisták ígéreteinek. Ez egy fiatalos kampányeszköz, de nemcsak fiataloknak szól, hanem mindenkihez, hiszen a megszorító intézkedések sem csak a fiatalokat érintették, hanem az egész magyar nemzetet sújtották” – hangsúlyozta Velő Miklós.
Hallgassa meg a Rádió88 Velő Miklóssal, a Fidelitas szegedi csoportjának elnökével készült hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.