Írjon nekünk

Közélet

Óvodafelújítás – kérdőjelekkel: pénzt szedtek, nyugtát nem adtak?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Egy felháborodott szülő kereste meg szerkesztőségünket azzal a panasszal, hogy a Gyertyámos utcai óvodában a választások előtt 2-3 nappal, pénzt szedtek a szülőktől az óvoda felújítására, és nem adtak pénztárbizonylatot a befizetett összegről.

Ez a számviteli törvény súlyos megsértése, hiszen az érvényes jogszabályok szerint a pénz átvételekor, azonnal ki kell állítani a pénztárbizonylatot, nem pedig később, mert az különböző visszaélésekre adhat módot. Ami olvasónknak ugyancsak gyanús, a megbeszélésen jelen volt Tóth Károly, a belváros MSZP-s képviselője, aki azzal sürgette, majdhogynem fenyegette a megjelenteket, ha nem fizetnek azonnal, vagy társadalmi munkával nem járulnak hozzá a felújításhoz – biztosítva ilyképpen a szükséges önerőt -, elesnek a pályázás lehetőségétől.
A szülő hallotta, a város más óvodáiban is hasonlóan jártak el, ezért sokakban óhatatlanul felmerülhet a gyanú – különösen az elmúlt néhány hónap országos korrupciós botrányainak fényében – hátha nem is ott landolnak ezek a pénzek, ahol az illetékesek ígérték, különösen így választások idején. Az intézmény vezetőjét nem sikerült délelőtt elérnünk, ezért telefonon megkerestük a Szeged Megyei Jogú Város Óvodák Igazgatóságát, és Lóczi Tünde igazgatót kérdeztük az esetről. Elmondta, semmilyen pénzbefizetés nem történt, a pályázati adatlapok kitöltésénél tartanak egyelőre. A pályázatot még nem küldték be, zajlik a dokumentumok hiánypótlása.

Többszöri próbálkozás után délután sikerült beszélnünk Lippai Zoltánnéval, a Gyertyámos utcai óvoda tagintézmény vezetőjével is, aki elmondta, az önkormányzat által kiírt „A mi iskolánk, a mi óvodánk” című pályázatról van szó, amely az intézmények környezetének felújítását célozta meg. Pénzt senkinek sem volt kötelező befizetnie, nem is kértek, a szülői értekezleten felolvasták a pályázati kiírást, és ismertették a beadásához szükséges önerő nagyságát. A megbeszélésen jelen volt Tóth Károly MSZP-s képviselő, aki, mint megtudtuk, maga is nem kevés pénzt ajánlott fel e célra. Sokan semennyit sem fizettek be, önkéntes alapon történt a felajánlás, volt, aki a munkáját kínálta fel. Aki mégis pénzt adott, annak nevét felírták, és átvételi elismervényt kapott. Ha az óvoda pályázata mégsem nyerne, a pénzt visszafizetik a szülőknek, ha igen, akkor az összegyűlt pénz az intézmény alapítványi számlájára kerül, s onnan forgatják be önerőként. Lippainé szerint sokan nem vették át az átvételi elismervényt, pedig az ott van az óvodában, ebből adódhat a félreértés. Nem érti, ha a szülőknek valamilyen gondjuk van, miért nem hozzájuk fordulnak panaszukkal.

A pályázat szerint a gyerekek után 7 ezer forint jár, tehát a Gyertyámos utcai óvoda kb. 700 ezer forintot nyerhet.
Akárhogyan is történt, a bennünket felkereső szülő a mai napig nem kapott semmilyen nyugtát, elismervényt, bizonylatot, a pénzt viszont befizette. A bizonylat magánokiratnak számít, tehát aki visszaél a számviteli törvénnyel, például utólag állít ki pénztári bizonylatot, az közokirat-hamisítást is elkövethet.

Közélet

Csanádpalota-Nagylakon járt Marcel Vela román belügyminiszter

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A határátlépés körülményeiről tájékozódott.

Tovább olvasom

Hírzóna

Otthoni tornával bővült az M5 csatorna oktatási sávja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mozgásra buzdítják a kicsiket és nagyokat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ballagó diákok ültetnek fákat Bordányban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A polgármesteri hivatal előtt kivágott fenyőfák helyére.

Tovább olvasom

Aktuál