Közélet

Orbán: tartalommal megtölteni az új rendszert

Orbán: tartalommal megtölteni az új rendszert

2010. április 26., hétfő
Orbán: tartalommal megtölteni az új rendszert
A nap is másképp süt – kezdte sajtótájékoztatóját a történelmi győzelem után Orbán Viktor hétfőn a Képviselői Irodaházban – írja az mno.hu. A Fidesz elnöke kifejtette a vasárnapi 68 százalékos győzelem a demokrácia megerősítése. A Fidesz elnöke beszámolt arról is, hogy első lépésként Navracsics Tibor levelet intézett Bajnaihoz, amelyben törvényjavaslatot fogalmazott meg a kormányzati átvételéről és átadásáról. Mint Orbán Viktor kifejtette: a kormányzati átadás-átvétel Magyarországon politikai szokásokon alapszik, amin mindenképpen változtatni szeretnének. Az a céljuk, hogy az események követhetők legyenek a választópolgárok számára. A magyarországi választások megerősítették hazánk európai uniós elköteleződését is – fogalmazott a győztes pártszövetség kormányfőjelöltje. Emlékeztetett: az egyetlen EU-ellenes erő alig 12 százalékot ért el. Ennek a pártnak a szimpatizánsai érthetően elkeseredettek, hiszen hazánk nem tudott élni az uniós előnyökkel, az embereknek mégis elsöprő többsége erősítette meg az elköteleződést a döntés helyzetében. Orbán kijelentette: Európát ezzel az eredménnyel „legjobb énjére próbáltuk emlékeztetni”, hozzátéve, a Fidesz és a KDNP vasárnap este világraszóló sikert aratott. Ez – mint leszögezte – nem csupán a hatodik választás volt a rendszerváltozás óta, hanem „levontuk húsz év tanulságát”, az emberek nem akarnak tovább bizonytalanságban élni, a rendszerváltozás pedig egy olyan dologgá vált az emberekben, „amit se kiköpni, se lenyelni nem tudtak”. Politikai rendszert váltani nem lehet – ismételte meg a választások éjszakáján elhangzott kijelentését Orbán Viktor, aki szerint „elég volt a bizonytalanságból” – olvasható az mno.hu-n. Meglátása szerint „ha egy rendszer rossz, meg kell buktatni, meg kell dönteni”, ezek után pedig az a feladat, hogy az alapok lerakása után fel kell építeni az új rendszert. „A mi dolgunk, hogy ezt az új rendszert tartalommal töltsük meg” – jelentette ki nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. (Forrás: Magyar Nemzet Online)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.