Bulvár

Megkezdték a bántalmazással vádolt szegedi börtönőrök ügyének tárgyalását

Megkezdték a bántalmazással vádolt szegedi börtönőrök ügyének tárgyalását

2010. április 15., csütörtök
Megkezdték a bántalmazással vádolt szegedi börtönőrök ügyének tárgyalását

Megkezdte a bántalmazással vádolt három szegedi börtönőr ügyének tárgyalását a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa. A vádlottak, akik a Szegedi Fegyház és Börtön tiszthelyettesei, a csütörtöki első tárgyaláson tagadták a bűncselekmény elkövetését.

Az őröket hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel vádolják. A vádirat szerint az őrök tavaly november 27-én bántalmaztak egy fogvatartottat egy zárkaellenőrzés és motozás során a börtön Dorozsmai úti büntetés-végrehajtási intézetében. A 29 éves férfit nagy értékű autók ellopása kapcsán vették őrizetbe, a járművek egy szegedi kereskedésből tűntek el tavaly nyáron. A gépkocsik közül több nem került elő a rendőrségi eljárásban. A fogvatartottal kapcsolatba hozható bűncselekmény sértettje az őrök egyikének apja volt. A férfi állítása szerint bántalmazása során azt akarták megtudni az őrök, hogy hol vannak az autók. A tárgyaláson a fogvatartott elmondta, hogy konyhai szolgálatra indult volna öt zárkatársával, amikor megérkeztek az őrök ellenőrzésre. A motozáson ő volt az utolsó, s annak végeztével az őrök többször fejbe verték, a testén megütötték és megrúgták, miközben az autók hollétéről kérdezték. A férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel jelentkezett aznap az orvosnál. Az őrök azonban azt mondták: ők nem bántották a férfit, azt sem tudták, hogy kik voltak azok, akiket megvizsgáltak a rutineljárásban, munkájuk során. Az ellenőrzés problémamentesen zajlott, azzal lejárt a munkaidejük, és hazamentek. A vádról csak napokkal később, a feljelentést követően szereztek tudomást. A bírósági tárgyalás csütörtök délután fogvatartottak és a börtönben dolgozó tanúk meghallgatásával folytatódik, péntekre pedig szakértőket és a védelem tanúit idézte be a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.