Sport

Labdarúgás: átok ül idehaza a Volánon + FOTÓK

Labdarúgás: átok ül idehaza a Volánon + FOTÓK

2010. április 17., szombat
Labdarúgás: átok ül idehaza a Volánon + FOTÓK
Egy korán bekapott gól lett a Tisza Volán SC Szeged veszte a labdarúgó NB III Alföld csoport szombati rangadóján. A kék-feketék hiába játszottak emberelőnyben hatvan percig, a Szolnoki Spartacus győzni tudott Szegeden. Arra készült a szegedi együttes, hogy megszakítja rossz sorozatát, s fél évet követően újra győzelmet arat hazai pályán. A Szolnoki Spartacus nem ígérkezett könnyű ellenfélnek, hiszen olyan, sok nagy csatát megélt harcosok erősítik, mint Ruskó, Sárkány és Szoboszlai, de a Volán remek formája – siker Százhalombattán és Soroksáron – alapján a Tisza-parti drukkerek joggal reménykedtek. Buchholcz Gábor egy helyen változtatott a soroksári tizenegyen, a lágyékproblémákkal bajlódó Frank Attila helyett Mórocz Zsolt kezdett a középpályán. Hamar megkapta azonban a pofont a fiatal kék-fekete gárda, mert nem telt el öt perc, már vezetett a látogató. A kezdeti akcióknál még sikerült lesre állítani a szolnoki támadókat, ám elég hamar kihagyott a figyelem, Boldizsár Bálint is rosszul ért a labdába, amire így Sárkány csapott le. Czirják Tamás kiindult elé, de nem tehetett semmit: a Spartacus nyolcasa mintegy 18 méterről remek mozdulattal emelt a szegedi kapuba; 0-1! A vezető találatot követően láthatóan visszaállt a Szolnok, gyakorlatilag csak Sárkány maradt elöl, a társak csak elvétve csatlakoztak hozzá. A Buchholcz-legények nem roppantak össze, mentek előre becsülettel, különösen a bal oldalunk volt feltűnően aktív Grünwald Attila és Végh Ariel révén, de Mórocz is igyekezett kivenni részét a szervezésből. Véghgel nem bírtak a szolnoki védők, gyorsan és kiismerhetetlenül cselezett, faragták is rendesen. Sorra-rendre érkeztek a vendégek kapuja elé Végh és Huszárik Zsolt szabadrúgásai, különösebb veszély nélkül. Boldizsár előtt adódott mindössze egy lehetőség, de csúnyán mellé fejelt. A 28. percben aztán felcsillant a remény: tíz főre olvadt Gömöri Béla gárdája. Mile Tamás rúgta föl Véghet, amiért sárgát kapott, s mivel már volt neki egy, mehetett is zuhanyozni. Az emberelőnyből azonban csak a félidő legvégére tudott profitálni a Volán, mely előbb még átvészelte Sárkány éles lövését (a szolnoki gólszerző bizony többször is átjátszotta, megforgatta Boldizsárt, a roppant tehetséges szegedi fiatal nem tudta tartani). A 38. percben aztán jöhetett volna az egyenlítés, de Mészáros Zoltán beadását a hátulról, lendületből érkező Mórocz 16-ról ballal a jobb kapufa mellé vágta. Folytatódott azonban a nyomás, teljesen beszorult a Szolnok. A 42. percben Végh remekül csavart be egy szabadrúgást jobbról, Kazi László 6 méterről csúsztathatott, de fejese fölé szállt, pedig senki sem zavarta. Hozzá kell tenni: Pénzváltó Bence talán még jobb helyzetben várta a labdát... Fordulást követően viszont száz százalékos ziccert hagyott ki a vendéggárda. Szoboszlai teljesen egyedül lépett ki az 55. percben, ám Czirják fantasztikus spárgával védeni tudta lövését – ezzel megőrizte az esélyt a pontszerzésre. Továbbra is Végh Ariel volt a legaktívabb, őt keresték a labdákkal, az ő megindulásaira és pontrúgásaira épült a támadójátékunk. Buchholcz mester érezte, segítőkre lenne szüksége, így a félidő közepén Hadár Attilát és Vastag Rolandot, majd tíz perccel a vége előtt Boldizsár helyett Beretka Pétert is a pályára küldte. Teljes csapattal támadott a Volán, de csak nem akart összejönni a várva várt gól! Helyzetekből pedig nem volt hiány! A 70. percben például Grünwald csapott le egy kóbor labdára, betört a tizenhatoson belülre, de talán a kelleténél eggyel többet tolt a labdán, hosszan szöktette magát, így már nem tudta elrúgni Kolláth kapus mellett. Nem sokkal később Hadár fejesét ütötte szögletre a sokat foglalkoztatott portás. A végére pedig igazán tűzijátékkal készült a Volán: Huszárik elképesztő ziccerben 4 méterről lőtt Kolláthba a 88. percben, majd Hadár szöglet utáni fejese a fölső lécen csattant, két minutummal később pedig egy balról érkező beadás már elszállt a hálóőr előtt, s üresen találta Kazit a kapu torkában – ám a csatár sajnos nem találta el a játékszert. Nem sikerült tehát megtörni az átkot, a Volán 2009. október 17-e óta képtelen nyerni a Felső Tisza parton. Most két hét szünet jön a csapat számára, három hét múlva a Kecskemét következik, mégpedig ugyancsak idehaza. Addig lehet elemezgetni, miért nem megy a kék-feketéknek saját pályájukon...

A labdarúgó NB III Alföld csoport 19. fordulójában:

Tisza Volán SC Szeged - Szolnoki Spartacus 0-1 (0-1). Szeged, 100 néző, vezette: Rácz Béla. Tisza Volán SC Szeged: Czirják - Mészáros, Boldizsár (Beretka 77'), Pénzváltó, Grünwald - Mórocz, Vastag Sz. (Hadár 67'), Huszárik - Pálfi (Vastag R. 67'), Kazi, Végh. Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Szolnoki Spartacus: Kolláth - Lécz, Szecsei E., Bálint, Boda, Sárkány (Benedek 76'), Szoboszlai (Hychem 90'), Horváth, Ruskó (Felföldi 86'), Szecsei P., Mile. Gólszerző: Sárkány (5'). Kiállítva: Mile (28'). Buchholcz Gábor: "Úgy néz ki, már nyom bennünket a hazai pálya. Önbizalommal telve futunk ugyan ki, de ez nem párosul azzal a taktikai fegyelemmel, mint az idegenbeli meccseken. Most is egy figyelmetlenségből kaptunk gólt az elején, majd a rutinos Szolnok játszhatta saját játékát, betömörült, majd kontrázott. Aztán fölényben futballozunk ugyan, sorra alakítottuk ki a lehetőségeket - talán az egész bajnokságban nem volt ennyi helyzetünk -, de egyszerűen képtelenek voltunk a kapujukba találni. Türelmetlenek voltak a srácok, még mindig sok edzés és meccs kell ahhoz, hogy ezek a fiatalok igazán beérjenek. Rengeteget gyakoroljuk a pontrúgásokat, szögleteket, szabadrúgásokat, az érkezéseket, de kiélezett szituációban sajnos még nem mindig tudjuk megvalósítani, amit elsajátítottunk. Nem tudom bántani a játékosokat, mert hajtottak, küzdöttek becsülettel, de sajnos ma nem volt meg bennük a sikerhez szükséges plusz. Többen is visszafogottabb teljesítményt nyújtottak két-három kiemelkedő mérkőzés után, még a formák stabilizálásán is sokat kell dolgoznunk."

Korábban így számoltunk be a meccs alakulásáról:

Az 5. percben Sárkány kihasználta a Tisza Volán védelmének hibáját, vezet a Szolnok. A Szeged meddő mezőfölényben játszik nagyobb helyzet nélkül. Távoli lövésekkel és beadásokkal próbálják feltörni a Szolnok védelmét. A szegediek legaktívabb játékosát, Végh Árielt a meccs eleje óta "aprítják" aminek meg is lett a "gyümölcse": a 28. percben Milét a második sárgája után zuhanyozni küldte a játékvezető. A Tisza Volán immár tíz ember ellen játszik. A félidő utolsó perceiben sikerült beszorítani a Szolnokot. A Szeged 3-4 szögletet rúghatott és több veszélyes akciót is vezetett. Az egyik egy szép Mészáros-beadás, amit a lendületből érkező Mórocz 16 méterről ballal talált el, s nem sokkal bombázta a kapu mellé a "bogyót". Végh Ariel pedig egy mesteri szabadrúgást ívelt a vendégek kapuja elé, amit Kazi senkitől sem zavartatva, 6 méterről a kapu fölé fejelt. Megkezdődött a második félidő. Az 55. percben egy hatalmas ziccert hibázott a vendég csapat. A szolnoki csatár egyedül törhetett kapura, de Czirják kapusnak óriási bravúrral, spárgázva sikerült védenie megmentve csapatát talán az összeomlástól is. Nagy erőket mozgósít a Szeged a félidő derekán. A 68. perc környékén beáll két támadó, Hadár és Vastag R., Pálfi és Vastag Sz. helyett. A hazaiak egyébként számtalan pontrúgást, bedobást végezhetnek el a támadóharmadban, de igazán nem jelentenek veszélyt a szolnoki kapura. Az utolsó negyed órára kockáztat a Szeged, védő helyett újabb támadó érkezik: Boldizsárt váltja Beretka. A 71 perc környékén lehet talán jegyezni a félidő legnagyobb hazai helyzetét: Grünwald ugrott ki, de kissé hosszan szöktette magát, így nem tudta elrúgni a kapus mellett a labdát. A lefújás előtt még három óriási ziccere volt a Szegednek: Huszárik 4 méterről kapusba lőtt, a következő percben pedig Hadár fejelt a felső lécre, míg az utolsó másodpercekben egy kapu előtt elszálló labdát nem tudott eltalálni Kazi. Soványka 0-1-re, de kikapott a Szeged.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.