Sport

Labdarúgás: hatot gurított a SZVSE Szentesen + FOTÓK

Labdarúgás: hatot gurított a SZVSE Szentesen + FOTÓK

2010. április 4., vasárnap
Labdarúgás: hatot gurított a SZVSE Szentesen + FOTÓK
Idegenben ütötte ki az utolsó helyen tanyázó Szentesi Kinizsit a SZVSE-Gyálarét a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati mérkőzésén. A vasutasok elindultak fölfelé, egyre jobb formában futballoznak, ahogy ezt már a legutóbbi, Kistelek elleni döntetlen is mutatta. Ősszel hazai pályán 5-2-re verte a SZVSE a Szentest, s ez alkalommal is az élbolyba tartozó együttes volt az esélyes. A sereghajtó Kinizsi egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen az őket megelőző csapatok is már hét-nyolc pont előnnyel rendelkeznek velük szemben, így égetően szükségük lesz bravúrokra a Kurca-partiaknak, ha jövőre is a megye I-ben akarnak szerepelni. Papp Róbert gárdája azonban nem adott erre lehetőséget számukra, hiszen magabiztosan hozta el a három pontot Szentesről. Az első perctől kezdve Hegyesiék léptek föl támadólag, a vendéglátók mélyen behúzódtak, arra törekedtek, hogy ne kapjanak gólt, s erejükből nemigen futotta ellencsapásokra. Amint azonban kezdett fogyni az erejük, s a SZVSE feltörte védekezésüket, a lelkesedésük is alábbhagyott, s hitüket vesztették. A labdát jóval többet birtokló látogatók már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, majd fordulást követően négyszer találtak a hálóba. A vasutasok ezenkívül is számos helyzetet dolgoztak ki, de a kapufa, illetve a szentesi kapus megakadályozta őket a még ennél is nagyobb különbségű győzelem elérésében. Ki kell emelni Dürgő Péter teljesítményét, aki mesterhármast jegyzett, illetve Völgyi Rolandot, aki újabb duplájával már huszonnégy gólnál tart. A SZVSE-Gyálarét ezzel a sikerével 39 pontos, s megelőzte a Mindszenten ikszelő Mórahalmot, így minden bizonnyal a negyedik helyről várja a folytatást. A következő fordulóban szintén alsóházi ellenfél következik, a Kiskundorozsmát fogadják Szigetiék. A meccset április 11-én (vasárnap) 16.30-kor rendezik Gyálaréten.

A labdarúgó megyei I. osztály 20. fordulójában

Szentesi Kinizsi TE – SZVSE-Gyálarét 0-6 (0-2). Szentes, 100 néző, vezette: Pálfi B. SZVSE-Gyálarét: Udvari – Szigeti (Vér), Hegyesi Á., Ágoston, Lajkó (Földeák) – Simon, Hegyesi Zs., Rabi, Dürgő – Mangó, Völgyi R. Edző: Papp Róbert. Gólszerző: Dürgő (3), Völgyi R. (2), Mangó. Papp Róbert: „Arra hívtam föl a fiúk figyelmét, hogy ne a Szentes helyezéséből induljanak ki, hanem vegyék maximálisan komolyan a mérkőzést, mintha rangadó lenne. Ezt be is tartották, hiszen a 90. percig futottak, küzdöttek, mentek előre nagy akarattal és elszántsággal. Minden pályára lépő futballistát dicséret illet. A szentesieknek sok sikert kívánunk a bennmaradásért folytatott harcban.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.