Sport

Kupadöntőt játszik a hétvégén a Pick

Kupadöntőt játszik a hétvégén a Pick

2010. április 7., szerda
Kupadöntőt játszik a hétvégén a Pick

A bronzéremért és az ezzel járó esetleges nemzetközi kupaszereplésért száll harcba a házigazda Balatonfüredi KSE és a PLER KC is a pénteken és szombaton sorra kerülő Uniqa férfi kézilabda magyar kupa négyes döntőjében, amelyben érdekelt még a címvédő MKB Veszprém és a Pick Szeged.

A harmadik hely megszerzése azért fontos, mert ha a Veszprém és a Szeged a bajnokságban az első két helyen végez, akkor az MK-döntő bronzérmese szerez indulási jogot a KEK következő kiírásában. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján

Sinka László

, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy közönségszórakoztató és a szakmai felkészülést megfelelően segítő, izgalmas találkozókra számítanak. Az elődöntőket pénteken rendezik, a bronzmérkőzésre és a fináléra pedig szombaton kerül sor. A sorsolás alapján a PLER a Veszprémmel, míg a Szeged a Balatonfüreddel csap össze a döntőbe jutásért.

Mocsai Lajos

, a címvédő veszprémiek vezetőedzője elmondta, számukra a legjobb helyszín Balatonfüred, mert így nem kell sokat utazniuk, és várhatóan sok szurkoló elkíséri az együttest. Mocsai kérdésre válaszolva hozzátette: a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-találkozóra úgy készülnek, hogy minden egyes gólért keményen meg kell majd küzdeniük. "A spanyol csapatnak minden poszton 2-3 magas szinten kézilabdázó játékosa van, ezért többféle felállásra is fel kell készülnünk - fogalmazott Mocsai. - Nem állunk könnyű feladat előtt, de a vezetők és a sportolók is mindent megtesznek majd azért, hogy nyílt legyen a párharc."

Az MK-döntő programja:

péntek:

PLER KC-MKB Veszprém 17:45 ó Pick Szeged-Balatonfüredi KSE 20

szombat:

a 3. helyért 13:45 ó döntő 16

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.