Szórakozás

Hétfő: I. SZÍNházi Estek

Hétfő: I. SZÍNházi Estek

2010. április 25., vasárnap
Hétfő: I. SZÍNházi Estek

A JUGYU Klubban hétfőtől szerdáig I. SZÍNházi Estek, ahol a jelentkező társulatok egy szakmai zsűri, illetve a közönség előtt mérhetik össze erejüket. Rost Andrea operaénekesnő 3 napos mesterkurzust tart hétfőtől az SZTE Zeneművészeti Karán, az IH-ban lesz Tamarazene, a Filmtörténet hajnala filmklubban rövidfilmek estje. A TIK-ben két kiállítás nyílik, Szentistváni örökségünkről hallhatunk előadást a Közéleti Kávéházban, és a Millenniumi Kávéházban este a Sheket együttes koncertjére várják a közönséget.

I. SZÍNházi EStek

A JUGYU Klubban

hétfőtől szerdáig

I. SZÍNházi Estek

. Az Ages Quod Agis Szolgáltató és Információs Központ Nonprofit Kft. és a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Iroda 2010. januárjában

versenyt

hirdetett amatőr és független színtársulatok számára. A SZÍNházi EStek keretein belül megvalósuló rendezvényen a jelentkező társulatok egy szakmai zsűri, illetve a közönség előtt mérhetik össze erejüket. Hétfőn 17.30-18 óráig az

I. SZÍNházi EStek ünnepélyes megnyitója

. 18 órától 18.20-ig

EÖTVÖZET Diákszínpad - A négy jómadár, avagy a szép Vargáné

. 18.45-20 óráig

Móra Ferenc Népszínház - Gogol: Egy őrült naplója.

20.30-21.05-ig

Ritka Holló Színtársulat - Iskola a láthatáron.

A társulatokról és az előadásokról a

www.jugyuklub.hu/?pageid=1&nid=115

oldalon olvashatnak.

Hangverseny

A Katolikus Ház Dísztermében

(Dugonics tér 12.) hétfőn 19 órakor

Vizsolyi Lívia fagottművész hangversenyét

hallhatják. Közreműködik:

Zsigmond Zoltán

zongoraművész. A művészről és a programról a

www.u-szeged.hu/kultura/egyetemi-tavasz-2010/vizsolyi-livia

oldalon olvashatnak.

Rost Andrea mesterkurzusa

Az SZTE Zeneművészeti kar Magánének Tanszéke

szervezésében

Rost Andrea Príma Primissima díjas operaénekesnő mesterkurzust tart

a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán (Tisza Lajos krt. 79-81.) Hétfőn 11-14 óra között és 15-17 óra között, kedden 11-14 óra között és 15-17 óra között a

Fricsay Ferenc Hangversenyteremben

, szerdán 11-14 óra között a

Fricsay Ferenc Hangversenyteremben

és 15-17 óra között a

Kisteremben.

A kurzus részvételi díja: SZTE ZMK aktív hallgatóknak: 2000 Ft/nap, passzív hallgatóknak: 1000 Ft/nap.

Tamarazene

Az IH Café

-ban hétfőn 20 órakor

Tamarazene - igazi könnyűzenei kamarazene

-

Mózes Tamara

énekes-zongorista és

Horváth Dániel

dobos koncertje. Jegyár: 600 Ft.

A Millenniumi Klub programjai

A Millenniumi Klubban

hétfőn 18 órakor

Árpás Károly: Történelmi lecke nem a fióknak

. A szerzővel

Bene Zoltán

író beszélget.

Ugyanitt

20.30-kor

A filmtörténet hajnala filmklub

-

Rövidfilmek estje: Az andalúziai kuty

a (1929), rendezte:

Luis Buñuel;

Utazás a Holdba

(1902), rendezte:

Georges Méliès

;

Nanuk, az eszkimó

(Nanook of the North) - amerikai dokumentumfilm (1921), rendező:

Robert Flaherty

.

Közéleti Kávéház

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emeleti társalgójában

(Tisza Lajos krt.54.) hétfőn 17.30-kor

Egészség Bár

beszélgetéssorozat -

Szeged gyógyászati kincsei: Az Anna Fürdő gyógyászata.

Vendégek:

Kádas Éva

gyógyászati vezető,

Nagy Marianna

reumatológus és fizioterápiás szakorvos.

Az Assam Teaházban

hétfőn 18 órakor

a vendég Térey János író, költő

(Magyar Köztársaság Babérkoszrú-díj, Színikritikusok-díja, Tiszatáj-díj), a

Jeremiás avagy az isten hidege

,

Ultra, Paulus, A Nibelung-lakópark

szerzője. Asztalfoglalás a 06-62/311-440 telefonon, és az

assamteahaz@invitel.hu

címen.

A Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

Klebelsberg termében

(Dóm tér 6.) hétfőn 19 órakor a

Keresztény Értelmiségiek Szövetségének

(KÉSZ) előadás-sorozatában

Miskei Antal: Szentistváni örökségünk

című előadását hallhatják.

Egyetemi Tavasz

Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriumában

hétfőn 11 órától a

Holcim Awards kiállítás megnyitója

. A tavaly ősszel útjára indult vándorkiállítás a svájci Holcim Foundation for Sustainable Construction (Holcim Fenntartható Építészetért Alapítvány) versenyének díjnyertes terveit mutatja be. A kiállításhoz

fórum

kapcsolódik a III. szemináriumi teremben.

Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban

, a Kiállítási térben hétfőn 18 órakor

Arcolat /i-D

-

Kóthay Gábor

grafikusművész kiállításának megnyitója. Megnyitja:

Garamhegyi Ábel

egyetemi docens.

Az SZTEage-ben

(Kölcsey utca 4.) hétfőn 20 órakor

az SZTE hallgatóinak Musical Estje.

A mozik hétfői műsora

A Grand Caféban

hétfőn

:

19 órakor:

Farkasember

- feliratos, angol-amerikai film, rendező:

Joe Johnston.

21 órakor:

A Faun labirintusa

- feliratos, mexikói-spanyol-amerikai film, rendező:

Guillermo Del Toro.

A

Belvárosi mozi

hétfői műsora:

Zsigmond Vilmos terem

: 15.30-kor és 20 órakor:

A titánok harca 3D

- színes, szinkronizált amerikai akció, fantasy. Rendező:

Louis Leterrier

. 17.45-kor

: 9

- színes, feliratos amerikai animációs fantasy, rendező:

Shane Acker

.

Balázs Béla terem:

16 órakor és 18.15-kor:

Coco Chanel és Igor Stravinsky - Egy titkos szerelem

- színes, feliratos francia romantikus dráma, rendező:

Jan Kounen

.

20.30-kor:

9

- színes, feliratos amerikai animációs fantasy, rendező:

Shane Acker

.

Csőke József terem:

16.15-kor és 18.30-kor:

Mindenki megvan

- színes feliratos amerikai dráma, rendező:

Kirk Jones.

20.45-kor:

Szeszélyes szőke

- színes, feliratos portugál-spanyol-francia vígjáték, rendező:

Manoel de Oliveira.

Hétfő esti bulik

A Millenniumi Kávéházban

hétfőn 21 órakor a

Sheket együttes koncertje

.

A JATE Klubban

hétfőn 22 órakor

NAPRA koncert

. Gin-Tonic akció! A koncert után buli

Dj. Gesbin

-nel!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.