Közélet

Diákok tüntetnek a hazafiassági törvény ellen

Diákok tüntetnek a hazafiassági törvény ellen

2010. április 26., hétfő
Diákok tüntetnek a hazafiassági törvény ellen

Kedden a szlovák törvényhozás épülete előtt diáktüntetés készül a hazafiassági törvény ellen - olvasható a Felvidék Ma hírportálon.

A tüntetés, melynek címe „Egyszer s mindenkorra szemétkosárba a hazafiassági törvénnyel”, egyúttal felhívás is lesz a politikusok felé, hogy foglalkozzanak komolyabb témákkal. Olyan kérdésekkel, melyeknek eddig nem szenteltek kellő figyelmet, mondta a tüntetés egyik szervezője,

Robert Mihály

. A parlamenti képviselőkön kívül azonban Szlovákia polgárait is rá szeretnék döbbenteni arra, hogy húsz évvel a bársonyos forradalom után sokkal fontosabb kérdések és problémák is vannak a társadalmon belül, mint a hazafiassági törvény. A parlament épülete előtt már a reggeli óráktól egy szemetes kosár lesz előkészítve, melybe szimbolikusan „belehajítják” a hazafiassági törvényt és az összes többi ehhez hasonló értelmetlen rendelkezést, melyeket már képtelenség tovább eltűrni és tolerálni, mondta Robert Mihály. Holnap reggel 9 órától ugyancsak lehetőség lesz arra, hogy az érdeklődők úgynevezett „polgári levelet” írhassanak bármelyik képviselőnek, melyben mindenki kifejtheti saját véleményét a törvényhozás vagy az adott képviselő munkájával kapcsolatban. A tüntetés szervezői ugyancsak a keddi napon szeretnék elindítani petíciójukat a képviselői mentelmi jog korlátozása érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.