Gasztro

Déli Szó Receptbajnok-verseny: húsvéti nyertesek

Déli Szó Receptbajnok-verseny: húsvéti nyertesek

2010. április 2., péntek
Déli Szó Receptbajnok-verseny: húsvéti nyertesek

Negyedik forduló: Az én húsvéti menüm

Nagypéntek van, Krisztus szenvedésére és kereszthalálára való emlékezés napja, szigorú böjt. Ilyenkor csak a jellegzetes böjti ételeket: halat, tojást, olajos magvakat, aszalt gyümölcsöt szokás fogyasztani. Holnap azonban nagyszombattal kezdetét veszi a húsvéti örömünnep. A nagyszombat a konyhában is a húsvéti előkészületekkel telik: sonkafőzéssel, kalácssütéssel, a vendégváró finomságok elkészítésével. Hiszen a karácsony mellett a húsvét is olyan ünnepünk, mely a gasztronómiában is kicsúcsosodik, és ízek kavalkádját kínálja.

Kíváncsiak voltunk, hogy Olvasóink mit készítnek az ünnepi asztalra, így kértük, küldjék be kedvenceiket. Számtalan ötletes húsvéti receptet kaptunk, melyek közül az alábbi válogatással próbálunk segíteni azon tanácstalan készülődőknek, akik még nem döntötték el, milyen fogásokkal lepjék meg családjukat és barátaikat a piros tojások vadászata, illetve a locsolkodás után. A nyerteseknek gratulálunk! A receptek elkészítéséhez mindenkinek sikeres ünnepi főzőcskézést kívánunk!

Előétel kategória

Sonkás-sajtos rétes

Beküldő:

Iritz-Fekete Lívia (Szeged)

Hozzávalók:

- 40 dkg leveles tészta - 20 dkg gépsonka - 20 dkg sajt - 2 köteg zöldhagyma - étolaj - só - vegeta - bors

Elkészítés:

Egy sütőformát (őzgerincformát) megolajozunk, és szorosan kibéleljük a leveles tésztával, úgy hogy mindkét oldalon egyforma szélességben a tészta kicsit kilógjon a formából. A tojásokat borssal és vegetával fűszerezve felverjük, beleszórjuk a lereszelt sajtot, a karikára vágott zöldhagymát, majd ízlés szerint sózzuk. A sonkát apró kockákra vágjuk, azt is a tojásos masszába kavarjuk, majd az egészet a sütőformában lévő tésztára kanalazzuk. Ráhajtjuk a tészta tetejét, és előmelegített sütőben 180 fokon 30-40 percig sütjük, majd 10 perc után minimális fokozaton sütjük tovább készre.

Leves kategória

Palócleves báránybólBeküldő:Godó Gábor (Szeged)Hozzávalók: - 80 dkg báránylapocka (színhús) - 10 dkg zsír - 40 dkg vöröshagyma - 50 dkg rózsaburgonya - 50 dkg zöldbab (lehet mirelit is) - 1 gerezd fokhagyma - 1 db babérlevél - fél csokor petrezselyem - 5 dl tejföl - 3 dl asztali fehérbor - 2 dl csontlé - 1 citrom - ízlés szerint: só, édesnemes paprika, kömény, piros arany, liszt Elkészítés:A báránylapockát apró kockákra vágjuk, majd alaposan megmossuk. Zsíron a finomra vágott hagymát aranysárgára pirítjuk. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, köményt, és egy késhegynyi piros aranyat, majd megszórjuk őrölt-édesnemes paprikával. Rátesszük a bárányhúst, megsózzuk és fedő alatt 30 percig dinszteljük. Időnként adunk hozzá egy-egy pici csontlevet. A bárányhús főzése közben a rózsaburgonyát apró kockákra vágjuk. Mikor már a hús félig megfőtt, hozzáadjuk a burgonyát, a zöldbabot és felengedjük csontlével. Sózzuk, babérlevéllel ízesítjük és lassú tűzön készre főzzük. Tejfölös habarást készítünk lisztből és tejfölből, majd a forrásban lévő leveshez adjuk. Megszórjuk finomra vágott petrezselyemzölddel. Tálaláskor asztali fehérborral és szűrt citrom levével is ízesíthetjük. Házilag készített csipetkével tálalva az igazi.

Főétel kategória

Tojással töltött húsos tekercsBeküldő: Szabó Istvánné (Nagymágocs)Hozzávalók: A tésztához: - 50 dkg liszt - 3 dkg élesztő - 2 tojássárgája - 2 dl tej - 1 gerezd fokhagyma - 1 kiskanál cukor - ízlés szerint: só, őrölt bors A töltelékhez: - 10 dkg zsír vagy 1 dl olaj - 30 dkg darált hús - 1 fej vöröshagyma - 1 paprika - 1 nagy szál sárgarépa - 3 szál újhagyma - 1 csokor zöldségzöldje - 4-5 tojás - ízlés szerint: só, bors Elkészítés: Az élesztőt megfuttatjuk a langyos tejben a cukorral, majd a liszthez öntjük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, sózzuk-borsozzuk. A tésztát megdagasztjuk, és langyos helyen a duplájára kelesztjük. Közben elkészítjük a tölteléket: a tojásokat keményre főzzük és megtisztítjuk, a hagymát apróra vágjuk és a zsiradékban megfuttatjuk. Hozzáadjuk a darált húst, és az apróra kockára vágott sárgarépát, azután sóval és borssal ízesítve dinszteljük tovább együtt. Amikor a hús elkészült, összeforgatjuk az apróra vágott újhagymával, paprikával és a finomra vágott zöldségzölddel. A tésztát lisztezett deszkára borítjuk, fél centi vastagra kinyújtjuk és szétterítjük rajta a tölteléket, a tojásokat pedig az egyik szélére sorakoztatjuk. Ezután az egészet föltekerjük, mint a bejglit. Kizsírozott tepsibe tesszük, a tetejét megkenjük tojássárgájával és a 150 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük.

Egytálétel kategória

Húsvéti rakott sonkaBeküldő:Hamzáné Farkas Mária (Makó)Hozzávalók: - 1 kg savanyított aprókáposzta - 1 csomag zsemlemorzsa - 2 dl tejföl - 1 kg kis kockákra vágott füstölt főtt sonka - 4 db keményre főtt tojás - 4 db egészben főtt burgonya - 2 fej vöröshagyma - 25 dkg apró gombakonzerv - 25 dkg füstölt kolbász - ízlés szerint: só, bors - tepsi kikenéséhez: vaj Elkészítés:A kivajazott tepsit megszórjuk az enyhén megpirított zsemlemorzsával (de tartalékoljunk a többi réteg közé is). A rakottas hozzávalóit a következő sorrendben rétegezzük egymásra: 1. sor: kicsavart apró káposzta 2. sor: 2 szem karikára szelt főtt burgonya 3. sor: felkockázott, zsemlemorzsával meghintett sonka 4. sor: 2 darab karikára vágott főtt burgonya 5. sor: olajon vagy zsíron enyhén megpárolt hagymás gomba 6. sor: karikákba vágott sóval, borssal és zsemlemorzsával megszórt főtt tojások 7. sor: kicsavart aprókáposzta második fel 8. sor: karikákra szelt kolbász Végül az emelet tetejét meglocsoljuk tejföllel, melyet tetszés szerint sózhatunk, vegetázhatunk. (Vegyük figyelembe, hogy a sonka, kolbász, és a gomba is eleve sós!) Közepesen meleg sütőben kb. 25-30 percig készre sütjük.

Desszert kategória

Fitness gyümölcskenyér (lisztérzékenyeknek is) Beküldő:Koncz Éva (Szeged) Hozzávalók a tésztához: - 2 érett banán - 3 körte - 2 alma - 30 dkg zabpehelyliszt - 25 dkg barna cukor - 10 dkg méz - 1 tojás - 1 csomag sütőpor - 1 csomag aszalt szilva - 1 csomag mazsola - 5 dkg mogyoró Elkészítés:A körtét és az almát lereszeljük, az érett banánokat szétnyomkodjuk. A gyümölcspéphez hozzáadjuk a cukrot, a mézet és a tojást, majd az apróra vágott aszalt szilvát és a mazsolát. Jól összekeverjük, majd a zabpehelyliszttel elkevert sütőport is hozzáadjuk. 2 őzgerincformát kivajazunk és liszttel megszórunk, majd beleöntjük a masszát. Tetejére pár szem mogyorót is tehetünk. 120 fokos sütőben, légkeveréssel 40 percig sütjük (légkeverés nélkül kicsit tovább, míg át nem sül). Ha kihűlt kiöntjük a formából, és már szeletelhetjük, tálalhatjuk is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.