Közélet

Bohács: többet kell fordítanunk egészségre és sportra

Bohács: többet kell fordítanunk egészségre és sportra

2010. április 7., szerda
Bohács: többet kell fordítanunk egészségre és sportra
Az egyik legfontosabb dolog ma a fiatalok egészséges életre nevelése, ennek a sport is szerves része – így látja Bohács Zsolt, Csongrád megye „sportnagykövete”. 2010 az Egészség és Sport Éve a megyében, ahol a program kidolgozásában is komoly szerepet vállalt a kenuvilágbajnok. Amellett, hogy szakmai tapasztalatait átadta, részt vett a sporttámogatási szerződések előkészítésében, és jelen volt az aláírásoknál is. Bohács ott lesz a csütörtöki csongrádi és a pénteki baksi eseményen is, ahol 9 sportegyesület „kap” összesen 10 millió forintot. Sportolóként pláne tudja az ember, hogy mit jelent és mit eredményez a rendszeres mozgás – fejtette ki Bohács Zsolt ötszörös kenuvilágbajnok. A probléma azonban ma az, hogy mint az oktatásra, az egészségügyre és tulajdonképpen szinte minden más területre, a hazai sportéletre is egyre kevesebbet és kevesebbet fordít a kormányzat. Pedig egy olyan ország, ahol több az egészséges ember, minden szempontból jobb eredményeket produkál – többet termel a gazdaság, kevesebb az egészségügyet érintő kiadás, és még sorolhatnám. Ezek azonban hosszú távú célok – több időbe telik, hogy eredményt érjünk el, és tovább tart a pozitív hatásuk is. Az Egészség és Sport Éve program keretében elvégzett felmérésünk szerint a Csongrád megyében élőknek ma mindössze 30 százaléka tartja fontosnak a sportot a saját életében. Emellett minden második lakos 1000 forintnál is kevesebbet költ havonta sportra – fogalmazott a „nagykövet”. Hozzátette: és ez csak két információ abból a megdöbbentő adathalmazból, amelyre ez az idén márciusi kutatás rávilágít. Az embereknek egészen egyszerűen ma se pénzük, se idejük, se kedvük mozogni, ennek pedig nem is olyan hosszú távon beláthatatlan következményei lesznek társadalmunkra és az egész országra nézve. Bohács Zsolt hozzátette, a vizsgálatból ugyanakkor az is kiderült, hogy a fiatalabbaknak fontosabb a sport, mint az idősebb korosztálynak, és ez az, amit ki kell használnunk! Segítenünk kell nekik abban, hogy ráérezzenek a mozgás és az egészséges életmód „ízére”. Ezért kiemelten fontos az utánpótlás-nevelés. Ráadásul, ha a fiataloknak biztosítjuk az egészségesebb élet lehetőségét, és segítünk abban, hogy a napi feszültséget, stresszt ne az utcán, hanem ellenőrzött körülmények között hasznosan vezessék le, akkor nemcsak testben, de lélekben is sokkal egészségesebb felnőtt lesz belőlük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.