Közélet

A VMSZ tart a magyarországi radikális nyilatkozatoktól

A VMSZ tart a magyarországi radikális nyilatkozatoktól

2010. április 13., kedd
A VMSZ tart a magyarországi radikális nyilatkozatoktól

Pásztor István, a VMSZ elnöke a magyar választások első fordulója után adott nyilatkozatában kijelentette, hogy nem szeretné, ha a magyarországi politikai színtéren olyan nyilatkozatok hangoznának el, amelyek árthatnak a szerbiai magyar nemzeti közösségnek – olvasható a Vajdaság Ma hírportálon.

Pásztor értékelte a Fidesz nagyarányú – reálisan várható kétharmados – győzelmének, valamint két volt parlamenti párt – az SZDSZ és az MDF – bukásának hatásait a magyar politikai életben. Külön beszélt a Jobbik bejutásáról a parlamentbe. "Mi erre a folyamatra nem lehettünk hatással, ám azt szeretnénk, ha a magyar parlamenti és politikai életben nem adnának olyan kijelentéseket, nem képviselnének olyan álláspontokat, amelyek árthatnának a mi közösségünknek", hangoztatta a vajdasági magyar pártvezető. Hozzátette, hogy jobboldali opcióról van szó, amely radikális álláspontokat képvisel a múlt megítélésében, s a VMSZ nem szeretné, ha azonosítanák ezekkel az álláspontokkal. (Forrás: Vajdaság Ma)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.