Közélet

Thürmer: rabszolgává tettek bennünket

Thürmer: rabszolgává tettek bennünket

2010. március 14., vasárnap
Thürmer: rabszolgává tettek bennünket
Magyarország a nemzetközi tőke, az Európai Unió gyarmata – mondta Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke a szervezet 1848-49-es ünnepi megemlékezésén Szegeden, a Klauzál téren. A március 14-i eseményen, melyet mintegy 30-40 érdeklődő kísért figyelemmel, a kommunista párt szegedi szervezetének vendége volt a párt elnöke, aki a SZEGEDma.hu-nak kifejtette, hogy szerinte az egyik legantidemokratikusabb választás lesz az áprilisi, hiszen a kopogtatócédulás rendszer egyik kis pártnak sem kedvez, a nagy pártok azonban szándékosan nem akarják újragondolni, megszüntetni e módszert. ThürmerGyula szerint épp ezért szinte biztos, hogy a munkáspárt nem kerül be a parlamentbe, holott ők az egyetlen igazi baloldali párt az országban. Az elnök ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy lényegében nincs magyar gazdaság, az ország az EU gyarmata, a termelésünk zömét külföldi vállalatok adják. „Övék a gyár, övék a haszon” – emelte ki Thürmer, hozzátéve, hogy külpolitikánkat is Washington és Brüsszel határozza meg. „Húsz esztendeje rossz utat választottunk” – folytatta. „A szocializmus nem volt mindenkinek jó, rossz volt azoknak, akiknek nem volt elég a tisztességes megélhetés, gazdagságra vágytak, és azoknak sem, akiknek büdös volt a paraszt, a munkás, és úgy gondolták, hogy ők hivatottak az országot vezetni. Most ők vannak hatalmon. Elvették tőlünk a munkát, kenyeret, s rabszolgává tettek bennünket.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.