Írjon nekünk

Sport

Kosárlabda: nyert a Szedeák, kikapott a Jászberény + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/csgat.jpg

Megjelent:

Fölényes, 98-74-es győzelmet aratott a férfi kosárlabda NB I/B-ben a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata a Szolnoki Főiskola ellen. A Szedeák három vereséggel zárta az alapszakaszt, és a rájátszás felsőházában folytathatja a harcot a feljutásért. Az első három helyről, azonos mutatókkal, a Szeged és a szombaton egyaránt botló Jászberény és a Bonyhád startolhat.



A Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata a Szolnoki Főiskola együttesét fogadta az újszegedi sportcsarnokban. Az alapszakasz utolsó fordulójában a szegedi gárdának egy szándéka volt, visszavágni a decemberi 94-90-es szolnoki vereségért.

A papírforma a hazaiak mellett szólt, ennek ellenére a Szolnok nem adta meg magát a találkozó elején, tartotta a lépést a szegediekkel a 8. percig. Ekkor hét ponttal elhúzott a Szedeák.

A második negyed gyors szegedi kosarakkal indult, és a 4. percben megduplázta előnyét a hazai gárda, 31-17. A Szedeák kihasználta a palánkok alatti magassági fölényét, és hibára kényszerítette a vendégeket. A gyors indításokból mindig nem született hazai kosár, mert a játékosok több alkalommal lépéshibát követtek el. Ennek ellenére egy perccel a félidő vége előtt, amikor Nyilas már a negyedik tripláját szórta, a Szedeák 50-35-re vezetett.

A szünet után, amikor tovább növelte előnyét a Szeged, nem volt kérdés, hogy melyik együttes nyeri a találkozót. Ritkán lehet kijelenteni 17 perccel a mérkőzés vége előtt, hogy győztes egyik vagy másik együttes, de a Szedeák olyan fölényben játszott, hogy nem volt nagy merészség ilyet állítani (61-42). Érdekes módon a továbbiakban percekig nem szerzett egyik csapat sem kosarat, pontatlanul játszottak a játékosok. A harmadik negyed második felében a Szeged sem sziporkázott, Bonifert Domonkos vezetőedző többször leteremtette kosarasait.

Az utolsó negyedben könnyed játékot láthatott a közönség, a Szedeák a 100 pontért küzdött, ami majdnem meg is lett. A szegediek győzelme azt jelenti, hogy a rájátszást három vereséggel kezdhetik. Jó hír, hogy ugyanilyen mutatóval megy tovább a Keleti csoportot végül megnyerő Jászberényi KSE, mely szombaton alulmaradt a vásárhelyi rangadón.

A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 22. fordulójában:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola 98-74 (22-15, 28-20, 21-20, 27-19). Újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Gelencsér, Lövész.
SZTE-Szedeák: Vida, 15, Molnár M. 8/6, Nyilas 22/15, Tanács 17/3, Gémes 18. Csere: Kovács D. 6, Simándi 5/3, Széll 3, Mészáros 4, Varga D., Szabad. Edző: Bonifert Domonkos.
Szolnoki Főiskola: Szögi 11/3, Mondzinger 20, Kenyeres 6, Tóth 7/3, Nagy B. 7/3. Csere: Bozsó 2, Nagy Zs. 1, Csoór, Sonyák 19/3, Nemes 1. Edző: Tóth Tamás.

Bonifert Domonkos: “Összeszedett volt a csapat, de a kötelező győzelmek mindig nehezek. Érvényesítettük magassági fölényünket a Szolnok ellen, ami eredményre vezetett. A rájátszás szempontjából jól alakultak az eredmények, hiszen csoportunkban kikapott Vásárhelyen a nagy rivális Jászberény, míg a Nyugati csoportban nagy vereséget szenvedett a Bonyhád. Így ez a három együttes, bennünket is beleértve, három vereséggel kezdi a rájátszást. Egyik gárda sem tudott meglépni, ezért a két hét múlva kezdődő küzdelmek nagy csatákat ígérnek.”

További eredmények a Keleti csoportból:

EnterNet Vásárhelyi KS – Jászberényi KSE 85-75
Újbuda TC – Nagykállói KE 102-101
EKF Hész Eger – Bajai Bácska FKE 71-65
Kecskeméti Főiskola – Debreceni Egyetem KE 94-106
Tiszaújvárosi Phoenix KK – Óbudai Kaszások 60-60

A Nyugati csoport rangadóin:

SMAFC-NYME – Veszprémi Egyetem 71-73
Kanizsa KK – Bonyhádi KSE 104-65

Élő tudósításunkat itt böngészhetik át újra:

Az SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola mérkőzés eredményének alakulását 18 órától élő online közvetítésünkben kísérhették figyelemmel, melyet az alábbiakban olvashatnak.

I. negyed
2. perc: 2-4
4. perc: 6-6
6. perc: 14-13
8. perc: 20-13
10. perc: 22-15

Pontszerzők
SZTE-Szedeák: Tanács 4, Nyilas 3, Gémes 4, Molnár 5, Vida 6.
Szolnoki Főiskola: Szögi 2, Mondzinger 6, Kenyeres 2, Sonyák 5.
I. negyed: SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola 22-15

II. negyed
2. perc: 26-17
4. perc: 31-22
6. perc: 38-27
8. perc: 44-31
10. perc: 50-35

Pontszerzők
SZTE-Szedeák: Kovács 6, Tanács 11, Nyilas 14, Gémes 6, Molnár 5, Vida 8.
Szolnoki Főiskola: Szögi 2, Bozsó 2, Mondzinger 12, Kenyeres 2, Tóth 7, Sonyák 10.
II. negyed: SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola 28-20
Félidő: SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola 50-35

III. negyed
2. perc: 56-38
4. perc: 61-42
6. perc: 64-44
8. perc: 65-48
10. perc: 71-55

Pontszerzők
SZTE-Szedeák: Kovács 6, Tanács 13, Nyilas 22, Gémes 10, Molnár 5, Simándi 2, Vida 13.
Szolnoki Főiskola: Szögi 7, Nagy Zs. 1, Bozsó 2, Nagy B. 2, Mondzinger 16, Kenyeres 2, Tóth 7, Sonyák 17, Nemes 1.
III. negyed: SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola 21-20
A mérkőzés állása: SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola 71-55

IV. negyed
2. perc: 78-61
4. perc: 82-63
6. perc: 88-65
8. perc: 93-70
10. perc: 98-74

Pontszerzők
SZTE-Szedeák: Kovács 6, Tanács 17/3, Széll 3, Nyilas 22/15, Mészáros 4, Gémes 18, Molnár 8/6, Simándi 5/3, Vida 15.
Szolnoki Főiskola: Szögi 11/3, Nagy Zs. 1, Bozsó 2, Nagy B. 7/3, Mondzinger 20, Kenyeres 6, Tóth 7/3, Sonyák 19/3, Nemes 1.
IV. negyed: SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola 27-19
Végeredmény: SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola 98-74

Sport

Szegedi parádé az ifjúsági válogatottban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/csgat.jpg

Megjelent:

Szerző:

Rea Barnabás tízet lőtt a románoknak.

Tovább olvasom

Sport

Parádés eredmény: az NKM Szeged VE az ország legeredményesebb klubja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/csgat.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség számításai alapján 2019-ben a szegedi klub nyerte az összesített bajnoki pontversenyt.

Tovább olvasom

Sport

Zárt kapus meccsen nyert a jégkorongcsapat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/csgat.jpg

Megjelent:

Varga Dávid mesternégyest szerzett a Hevület ellen.

Tovább olvasom

Aktuál