Kultúra

Szokolayné Szőke Diána nyerte a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt

Szokolayné Szőke Diána nyerte a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt

2010. március 28., vasárnap
Szokolayné Szőke Diána nyerte a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt

Nyolc országból huszonhét fiatal tehetsége közül Szokolayné Szőke Diána nyerte a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen.

A fiatal művész tavaly végzett a Zeneakadémián és három éve szerezte meg tanári diplomáját Budapesten. Tanárai voltak

Botta Ilona, Gács Anikó, Kékesi Judit, Hargitai Imre, Falvai Sándor, Némethy Attila

és

Noel Flores.

A megosztott második díjat a Szerbiából érkezett

Görög Enikő

és

Utasi Noémi

, a megosztott harmadik díjat pedig a Romániából érkezett

Rebeca Omordia

és a magyar

Szabó Marcell

kapta. Az immár negyedik alkalommal megrendezett seregszemle díjait vasárnap adták át a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Fricsay Ferenc Hangversenytermében. A versenyre, melyet kétévente Bartók Béla március 25-i születésnapjához kapcsolódóan rendeznek meg idén Magyarország mellett Japánból, Kínából, Szerbiából, Romániából, Chiléből, Olaszországból és Szlovákiából érkeztek fiatal tehetségek. A háromfordulós megmérettetésen az indulóknak az elődöntőben és a középdöntőben szóló műveket, a döntőben pedig – melyen

Gyüdi Sándor

vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar is közreműködött - egy versenyművet kellett előadniuk. A versenyprogramban a Bartók-művek mellett szerepeltek

Liszt Ferenc, Scarlatti, Chopin, Rahmanyinov, Szkrjabin, Prokofjev, Dohnányi, Madarász Iván, Debussy

és

Ligeti

alkotásai is.

Csiky Boldizsár

Erkel-díjas zeneszerző, a zsűri elnöke az eredményhirdetés során elmondta, az eddigi megmérettetések közül az idei verseny színvonala volt a legmagasabb. Már nem elég egy darabot kiválóan eljátszani, szükség van az egyéniségre, a szellemi kisugárzásra és a kapcsolat megteremtésére is a hallgatókkal – fogalmazott a művész. A sokoldalú repertoár lehetőséget adott arra, hogy a közönség minden oldalról megismerhesse a versenyzőket – tette hozzá a zsűri elnöke. Vasárnap délután a verseny résztvevői megkoszorúzzák

Bartók Béla

szobrát szülővárosában Nagyszentmiklóson, majd gálahangversenyt rendeznek a Nákó Kastélyban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.