Közélet

Szakmai beszélgetéseket kezdeményez Bohács Zsolt

Szakmai beszélgetéseket kezdeményez Bohács Zsolt

2010. március 1., hétfő
Szakmai beszélgetéseket kezdeményez Bohács Zsolt
A szegedi és a magyar egészségügy problémáit orvosokkal beszélte át Bohács Zsolt. Csongrád megye 3. választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje „Fül Kávézó: beszéljük meg közös dolgainkat!” címmel szakmai beszélgetős rendezvénysorozatot indított útjára, melynek tapasztalatairól honlapján is beszámol. „A szegedi szakemberek véleménye elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy komoly, felelősségteljes munkát tudjak majd végezni a Parlamentben, amennyiben bizalmat kapok a választóktól” – vallja Bohács Zsolt. A szakmai eszmecserén háziorvosok mellett, szakorvosok és professzorok is részt vettek, akik túladminisztráltnak és alulfinanszírozottnak ítélték meg a jelenlegi rendszert. „Egy dolgot lássunk be: a szocialisták és a liberálisok nem voltak képesek, de talán nem is akarták megoldani az egészségügy jelenleg problémás helyzetét” – olvasható Bohács honlapján. A jelölt elszomorítónak tartja, hogy ma az orvosok és az egészségügyi dolgozók előtt nincs hazai életpálya modell, amit bizonyít, hogy a magyar végzős orvostanhallgatók 35%-a elmegy az országból, pedig egy orvos kitaníttatása 17 millió forintba kerül. A másik problémának azt tartja a fideszes jelölt, hogy amennyiben egy háziorvos rendelőt üzemeltet, akkor van elvárt jövedelem, és van elvárt adó. Ha ugyanez az orvos délelőtt a kórházban gyógyít, akkor már nincs elvárt jövedelem. „Nem ez az egyedüli terület, ahol a szocialisták kettős mércével mérnek” – fogalmaz Bohács. További részleteket itt olvashat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.