Gazdaság

Rózsa Sándor és Chuck Norris küzd a hídért

Rózsa Sándor és Chuck Norris küzd a hídért

2010. március 22., hétfő
Rózsa Sándor és Chuck Norris küzd a hídért
Egy hét után közel ezer javaslat érkezett az M43-as autópálya Tisza-hídjának nevére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által indított hídkeresztelő kampány keretében – adta hírül sajtóközleményében a NIF. A beérkezett javaslatok alapján elmondható, hogy Chuck Norris még mindig népszerű hazánkban, de a betyárkirály, Rózsa Sándor sem marad alul a Dél-Alföld legújabb hídjának elnevezéséért folytatott küzdelem során. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. március 12-én hirdetett közös szavazást az M43 autópálya nyomvonalán épülő Tisza-híd névadására. Az eddig eltelt idő alatt közel ezer javaslat érkezett, a szervezők 2010. április 16-ig várják a további ötleteket. Számos javaslat célzott arra, hogy a híd neve legyen Betyár híd a hírhedt magyar zsivány, Rózsa Sándor után. Természetesen nem maradhatott ki a javaslatok közül a szinte klasszikusnak számító Chuck Norris sem, sőt egy újabb akcióhős is feltűnt a színen: Hollywoodot immár Charles Bronson is képviseli a magyarországi hidak nevéért vívott harcokban. De a billentyűzetet vagy tollat ragadók közül sokan vélték úgy, hogy a város egy híres szülöttéről, Szent-Györgyi Albertről neveznék el a hidat, vagy a Szegedhez szintén szorosan kötődő József Attiláról, Juhász Gyuláról, Móra Ferencről vagy a hunok vezéréről, Atilláról, akinek székhelye Szeged környékén lehetett, és végső nyugalomra is a Tisza medrében lelt a legenda szerint. Többen gondolták úgy, hogy a híd méltó emléket állíthatna történelmi nagyjainknak, így például Kossuth Lajosnak, Vásárhelyi Pálnak, Wesselényi Miklósnak vagy épp Zrínyi Miklósnak, Bethlen Gábor nevét viselve pedig a magyarság és Erdély kapcsolatára emlékeztetne a híd neve. Többen felvetették, hogy a hidat az érintett területekről nevezzék el, így legyen Szeged Északi hídja, Tápé hídja, vagy Gyevi híd. De sokan szeretnék, ha Szeged romantikus jelzője után a hidat Napfény hídnak keresztelnék, vagy a Tiszán tavasszal, nyár elején násztáncukat járó kérészek után Tiszavirág hídnak. A javaslatokat továbbra is várják, az ötletbörze 2010. április 16-án zárul, majd egy szakmai zsűri választja ki a beérkezett javaslatok közül azt az 5 nevet, melyet névadásra ajánl. Ezt követően a lakosság véleménye dönt: az 5 ajánlott elnevezés közül a kampány második, egy hónapos időszakában, 2010. április 20. és május 14. között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.