Bulvár

Vasárnap új rendőröket avatnak

Vasárnap új rendőröket avatnak

2010. március 25., csütörtök
Vasárnap új rendőröket avatnak
A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola immár harmadik alkalommal rendezi meg kibocsátó ünnepségét vasárnap 10 órától a Széchenyi téren, ahol a végzős tanulók az ünnepélyes eskütétel után a Magyar Köztársaság Rendőrségének hivatásos állományú tagjaivá válnak. Az ünnepségen Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium képviseletében jelen lesz Forgács Imre a Minisztérium vezetője, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetése, valamint a meghívottak körében szerepelnek a rendvédelmi testületek és közigazgatási szervezetek területi és helyi szerveinek vezetői. Az ünnepség során a végzős hallgatók zenés díszmenete, és a történelmi zászlók bevonulása után kerül sor az ünnepélyes eskütételre. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak, hiszen ez egy jeles alkalom az ifjú rendőrök életében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.