Bulvár

Névforduló: a kommüntől Chagallig

Névforduló: a kommüntől Chagallig

2010. március 28., vasárnap
Névforduló: a kommüntől Chagallig

(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”.

1871. március 28-án kiáltották ki a párizsi kommünt (párizsi községtanács, franciául: Commune de Paris) blanqui–proudhoni szocialista államszervezetet.

A kommün kikiáltását sok munkástüntetés előzte meg. Március 28-án megválasztották a kommün (Párizsi Községtanács) tagjait (a tagok nem mind voltak kommunisták és marxisták, mert voltak köztük radikálisok, republikánusok is). A kormány kilenc bizottságból állt (a magyar Frankel Leó volt a közmunkabizottság elnöke). Úgy gondolták, hogy Franciaország a „községtanácsok szövetsége” lesz majd. Számos szociális intézkedést hoztak (nyolcórás munkaidő, a gyárak államosítása). A porosz hadsereg és a versailles-i kormánycsapatok együttes túlereje azonban felülkerekedett a párizsi munkásság erőin, így a kommünt leverték, az elfogott kommünárdokat kivégezték. Bár Karl Marx és számos kommunista vezető az első proletárdiktatúrának, így az első kommunista államnak nevezte a párizsi kommünt, a községtanács szándéka különbözött a valódi kommunizmustól. 1969-ben e napon halt meg Dwight David „Ike” Eisenhower (Denison, 1890. október 14. – Denison, 1969. március 28.) az Amerikai Egyesült Államok tábornoka és 34. elnöke.Katonai tanulmányait a West Point Katonai Akadémián végezte. Az I. világháború idején egy páncélos kiképző központ parancsnoka volt, amiért századosi rangot kapott, majd 1922-1924 között a Panama-csatorna övezetében teljesített szolgálatot. Később Washingtonban MacArthur tábornok vezérkari főnök hadsegéde lett. A II. világháború idején ezredesi rangot kapott, és Washingtonban a háborús tervezési osztály főparancsnoki tisztét töltötte be. A hadügyminisztérium hadműveleti osztályának vezetője, emellett az USA Európában harcoló csapatainak parancsnoka lett. A szicíliai seregek tábornokaként 1944-ben bevette Rómát, átkelt a La Manche-csatornán, részt vett az Overlord-hadművelet (franciaországi invázió) előkészítésében. Az expedíciós haderők parancsnoka lett, és részt vett a normandiai partraszállás előkészítésében. 1944 decemberében ötcsillagos tábornokká nevezték ki. 1950-ben Párizsban elfogadta a NATO főparancsnoki posztját. Már 1943-ban szóba került a neve az elnökválasztás kapcsán. Mindkét párt meg akarta nyerni magának, de Eisenhower a republikánusok mellett döntött és alelnöke Nixon lett. Első elnöksége alatt önmaga csak a legfőbb kérdésekre koncentrált, az irányítást a tanácsadóira hagyta. Csökkentették az adót, kevésbé avatkoztak bele a gazdaságba, törvényen kívül helyezték az Amerikai Kommunista Pártot. A növekvő népesség hatására kiszélesítették a társadalombiztosítást. Szívrohama és csípőműtéte ellenére elsöprő győzelmet aratott, másodszor is őt választották meg az Amerikai Egyesült Államok elnökének. A második ciklusban fellépett a faji megkülönböztetés ellen, 1957-ben fogadták el a polgárjogi törvényt. Eisenhower csökkentette a katonai kiadásokat, és kevesebb pénzt szánt az űrkutatásra. Miután a Szovjetunió fellőtte a Szputnyikot, megalapították a NASA-t 1958-ban, és megindult a nagyszabású űrprogram. 1985. március 28-án halt meg Marc Chagall (Moise Zaharovics Sagalov, másként Moishe Segal) (Vityebszk, Oroszország, 1887. július 7. – Saint-Paul de Vence, Franciaország, 1985. március 28.) orosz–zsidó származású honosított francia festőművész, a modern festészet egyik legkiemelkedőbb alakja.1906-ban kezdett festészetet tanulni egy helybeli művész keze alatt, majd néhány hónappal később, 1907-ben Szentpétervárra költözött és különböző iskolákban festészetet tanult. 1923 őszén a családjával Párizsba költözött, ahol megkapta a francia állampolgárságot. A náci megszállás elől egy ideig Marseille-ben rejtőztek, majd Spanyolországon és Portugálián át Amerikába menekültek, és 1947-ig New Yorkban élt. Felesége halála után visszatért Európába, és 1949-ben a franciaországi Vence-ban telepedett le. Életének ezen intenzív szakaszában újra felfedezte az élénk, vibráló, életteli színeket; az alkotásai témáit a szerelem és az életöröm adta. Ekkor kezdett el foglalkozni szobrászattal, kerámiával, üvegfestéssel. Chagall nem sorolható be a századeleji avantgárd egyik irányzatába sem. Ugyanakkor hatása kétségtelenül nagy volt mind a szürrealistákra, mind az expresszionistákra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.