Sport

Nagy Sportágválasztó érkezik Szegedre + HANG

Nagy Sportágválasztó érkezik Szegedre + HANG

2010. március 26., péntek
Nagy Sportágválasztó érkezik Szegedre + HANG
Május elején rendezik Szegeden a Nagy Sportágválasztót. A rendezvényen több mint negyven sportágat próbálhatnak ki az Újszegedre kilátogató gyerekek. Bohács Zsolt, az esemény fővédnöke kijelentette, a gyerekekre költött minden fillér jó befektetés. A Nagy Sportágválasztó rendezvényt, a sport napjait május 7-8-án rendezik Szegeden. Az esemény 2007. szeptemberben indult Budapesten, amikor még csak 300 látogatója volt. A következő év májusában már 16 ezren próbálhatták ki a sportágakat. „A Nagy Sportágválasztó olyan non-profit, civil kezdeményezés, amely gyakorlatban hozzá tud járulni ahhoz, hogy minél többek életének természetes részévé váljon a mozgás, a sport” – hangsúlyozta az olimpiai bronzérmes kenus, az esemény főszervezője, Kozmann György. A budapesti sikeren felbuzdulva a Merkapt Maraton Team SE országos mozgalmat indított el és az idén már 15 városban próbálhatják ki a sportágakat az érdeklődő gyerekek. Csongrád megyében Szeged mellett Hódmezővásárhely május 28-29-én rendezi meg a sportágválasztót. „A várost nem kellett győzködni, hogy álljon a mozgalom mellé” – jelentette ki Szentgyörgyi Pál alpolgármester. A mai sajtótájékoztatón hozzátette: tömegeket megmozgató rendezvényt szeretnének a Kisstadionban, a sportuszodában és az újszegedi sportcsarnokban. A feltételek biztosítottak és az alpolgármester garantálta, hogy az önkormányzat által fenntartott iskolák több mint 20 ezer diákjához eljut a tartalmas május eleji program. A Szegedi Nagy Sportágválasztón több mint negyven sportágat próbálhatnak ki a gyerekek. A sportágak ilyen egyedülállóan nagyszámú felhozatala, biztosan azoknak is „étvágyat” csinál, akik eddig nem érdeklődtek a sport iránt. A szegedi sportkomplexumokban a gyerekek élsportolókkal, olimpikonokkal találkozhatnak, sőt együttsportolásra is lehetőség nyílik a neves személyiségekkel. „A pénteki szakmai napon az előre bejelentkezett óvodás, általános- és középiskolás gyerekeket várjuk pedagógus kísérettel, de délután kettő órától mindenki számára nyitva állnak a kapuk, a szombat pedig teljes egészében a nagyközönségé, a családoké” – ismertette a programot a 17-szeres kenus világbajnok , az esemény főkoordinátora, Csabai Edvin. A Nagy Sportágválasztó küldetése az egészséges életmód, a sport és a testmozgás mind szélesebb körben való népszerűsítése. Fókuszban a fiatalok állnak, hiszen ők rendkívül fogékonyak mindenre. Alakítható az életfelfogásuk, keresik a célokat, a példaképeket. „A Csongrád megyében készült felmérés megdöbbentő, hiszen a lakosság mindössze harminc százaléka érdeklődik a sport iránt. A gyerekek főként televíziózással és számítógépezéssel töltik szabadidejüket. Meggyőződésem, hogy az ehhez hasonló rendezvényekkel megváltoztathatjuk a gyerekek gondolkodásmódját, megmutathatjuk, hogy milyen remek dolog sportolni. Tudom, hogy a gyerekekre költött pénz jó befektetés” – fejtette ki Csongrád megye sportnagykövete, a rendezvény fővédnöke, a világbajnok kenus, Bohács Zsolt.
Hallgassa meg Bohács Zsolttal készített hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.