Közélet

Megújult a Feszty-körkép: húsvétkor ismét látogatható + HANG

Megújult a Feszty-körkép: húsvétkor ismét látogatható + HANG

2010. március 30., kedd
Megújult a Feszty-körkép: húsvétkor ismét látogatható + HANG
A végéhez közeledik a turisztikai látványfejlesztés Feszty-körképet érintő része az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A 640 millió forintos beruházással, amelyhez a Csongrád Megyei Önkormányzat 160 millió forintot biztosított, a tervek szerint nyárra végeznek, de a Feszty-körkép már húsvét előtt elkészül, így az ünnepi hétvégén megtekinthető.

A megyei önkormányzat segítségével megvalósuló turisztikai beruházással az új látogatók megnyerése és a régiek visszacsalogatása a legfőbb cél – hallottuk

Tokovics Tamástól

, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától. Azt szeretnék, ha az emlékpark olyan tömegeket vonzana, amilyen 1996-ban volt, miután a Feszty-körképet felújították. Ekkor több mint félmillióan látogattak ki az ópusztaszeri parkba. A körképet és terepasztalt utoljára tizenegy évvel ezelőtt portalanították. A rekonstrukcióval erre is sor került. Mindezt az ÓNTE Nonprofit Kft. saját forrásból, illetve adományokból végezte el. Az utolsó simításoknál a sajtó munkatársai is jelen lehettek. Már most látható volt, hogy a körkép megszépült, és a közelébe vezető ösvény szinte képbe helyezi a látogatót. „A körképműfaj egyedi technikai megoldásainak hála a sík festmény észrevétlenül folytatódik a terepasztalban. Így mindannyian egy hegyekről lefutó országút közepén érezhetjük magunkat, ahol igazi föld, bokrok és üszkös gerendák láthatók körülöttünk. A terepasztal fölött, kilencven centiméteres magasságban alakították ki az ösvényt, ezáltal a körkép megtekintése új nézőpontból is lehetséges. A vízszintes felületeken üveg járólapokból kialakított ösvény a terepasztal fölé vezeti a látogatót, így közelebb kerülünk magához a festményhez is. Úgy érezhetjük, mintha a panorámaképbe, ezáltal a honfoglalás korába 'sétálnánk' be” – mutatta be az ügyvezető igazgató a körkép előtti ösvényt. A rotundaépület külső helyiségeiben eddig is helyet kapott kiállítások egy része megújul, másutt új tematikájú tárlatok készülnek 880 négyzetméteren. A tárlat tematikáját tekintve három részből áll majd össze: az egyik a honfoglalás és a X. század közötti időszakot dogozza föl, a másik az Árpád-kortól egészen 1301-ig tartó időszakot mutatja be, a harmadik a szeri puszta középkori történelmét eleveníti föl a helyi ásatások eredményeire alapozva. „Honfoglaló magyarok, a Szermonostor és települése, őseink arcai, a csengelei kunok ura és népe valamint államalapítás poszter galérián - ezeket a kiállításokat látogathatják majd az érdeklődők” – sorolta

Törőcsik István

, az emlékpark közművelődési munkatársa. A kiállítások Magyarország múzeumaiban és kiállítóhelyein még újdonságnak számító interaktív elemekkel, forradalmian új hang- és fénytechnikával gazdagodnak.

tokovicstamas1

Hallgassa meg Tokovics Tamás ügyvezető igazgatóval készített hanganyagunkat!

DAOP-2.1.1/B-2008-0015 „Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark örökségprogramjában rögzített látogatóbarát infrastrukturális fejlesztések megvalósítása a komplex turisztikai termék és egyedi tematikus bemutatóhely kialakítása érdekében.” Kedvezményezett neve: Csongrád Megyei Önkormányzat A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.