Bulvár

Le akarta lőni korábbi élettársát egy férfi Hódmezővásárhelyen

Le akarta lőni korábbi élettársát egy férfi Hódmezővásárhelyen

2010. március 16., kedd
Le akarta lőni korábbi élettársát egy férfi Hódmezővásárhelyen

Bántalmazta korábbi élettársát egy férfi, sőt megpróbált rálőni kedden délután Hódmezővásárhely belvárosában a nyílt utcán; a nő kórházba került, a gyanúsítottat elfogták - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletére délután érkezett bejelentés, hogy egy negyvenéves helybéli nőre a belvárosban a nyílt utcán korábbi élettársa fegyverrel megpróbált rálőni, de mivel a pisztoly nem sült el, a gyanúsított földre teperte és fojtogatta a nőt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tuczakov Szilvána

elmondta, hogy az áldozat eszméletét vesztette, sokkos állapotban szállították kórházba a mentők, támadója pedig elfutott a helyszínről. Az elfogására induló járőrök a támadás helyszínétől néhány utcányira találtak rá a férfira, aki a rendőröket látva futva menekült. Rövid üldözés után elfogták, és ruházatának átvizsgálásakor a fegyver is előkerült - tudatta az őrnagy. Az ügyben emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy a 41 éves férfi korábban erőszakos bűncselekmény miatt már volt büntetve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.