Egészség

Lázár János: több tízezren csatlakoztak az Egészséges Vásárhely Programhoz

Lázár János: több tízezren csatlakoztak az Egészséges Vásárhely Programhoz

2010. március 2., kedd
Lázár János: több tízezren csatlakoztak az Egészséges Vásárhely Programhoz
Hódmezővásárhelyen a képviselő-testület azért döntött az Egészséges Vásárhely Program (EVP) elindítása mellett, mert a város megtartó képességének legfontosabb szempontja az, hogy az ott élők egészségesen élhessenek - mondta település fideszes polgármestere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Lázár János közölte: az önkormányzat 2007-ben döntött arról, hogy az egészséget a legfontosabb értékként jelöli meg a város számára. Elmondta, hogy az elmúlt három évben több tízezren csatlakoztak a mozgalomhoz, amibe a város önkormányzata eddig 160 millió forintot invesztált. Az idén több mint 80 millió forint támogatást gyűjtöttek össze. A program körülbelül 70 százalékban külső és 30 százalékban önkormányzati finanszírozásban valósul meg. Kallai Árpád, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház főigazgatója azt mondta, a program bizonyíték arra, hogy az egészségügyi ellátórendszerben és az emberek életében van helye és szerepe a kórházukhoz hasonló kis intézménynek is. Szerinte a programmal sikerült elérni, hogy a helyiek ne a kórház leépítéséről, hanem saját egészségükről beszéljenek. Emlékeztetett arra is, hogy 2008-ban 10 éves programot fogalmaztak meg, amelynek célja egy egészséges és élhető város volt. A főigazgató azt mondta, hogy a program megvalósulásához egészségmegőrzéssel kapcsolatos jó tanácsokat kellett megfogalmazni és elérni, hogy mindenki éljen azzal a lehetőséggel, amit az EVP alternatívaként kínált mindenki számára. Csányi Péter, az EVP igazgatója arról beszélt, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Programnak megfelelően a daganatos, a szív és érrendszeri, illetve a gyermekeket támogató programokat jelölték meg prioritásként. Az onkológiai programokon belül kiemelte az emlőszűréseket. Megjegyezte, hogy az egyik támogatótól kapott emlőszűrő-busszal az elmúlt két évben több mint 1.300 egészségügyi vizsgálatot hajtottak végre a Dél-alföldi régióban. Kijelentette: az EVP szív- és érrendszeri prevenciós programjának célja, hogy 2020-ra jelentősen csökkentsék az ilyen típusú halálozások számát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.