Sport

Fölényes Szedeák-győzelem a Vásárhely ellen + VIDEÓ, HANG, FOTÓK

Fölényes Szedeák-győzelem a Vásárhely ellen + VIDEÓ, HANG, FOTÓK

2010. március 4., csütörtök
Fölényes Szedeák-győzelem a Vásárhely ellen + VIDEÓ, HANG, FOTÓK
Magabiztosan, csaknem harminc ponttal verte a Szedeák a Vásárhelyi Kosársulit a férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport csütörtöki mérkőzésén. A hazaiak közönségszórakoztató játékkal rukkoltak elő, nyoma sem volt a jászberényi vergődésnek. A SZEGEDma.hu online közvetítéssel jelentkezett a megyei rangadóról. Presztízsmérkőzést ígért a megyei rangadó, mely komoly téttel bírt mindkét együttes számára. Az volt a kérdés, a Szeged vagy a Vásárhely tapad-e a listavezető Jászberényre, s ki szenvedi el negyedik vereségét. A hazai drukkerek azt találgatták, talpra tud-e állni csapatuk a múlt pénteki súlyos berényi vereséget követően. A tétnek megfelelően szépszámú nézősereg várta az összecsapást az újszegedi aréna lelátóin. Mintegy ezren látták azt, ahogy 4-7-et követően egy 10-0-s rohanással Bonifert Domonkos tanítványai ellépnek ellenfelüktől, s komolyabb előnyre tesznek szert. Már a 6. percben időt kellett kérnie a Vásárhelynek, sőt, egy perccel később Elek András újra magához rendelte tanítványait. Egyáltalán nem találta a Szeged pontos, szellemes játékának ellenszerét a látogató. Kovács Dávidot nagyszerűen szolgálták ki a társak, egyre-másra szállította a duplákat a palánk alatt, Nyilas, Vida, majd az ezúttal a padon kezdő Tanács pedig kintről is be tudott találni. A fegyelmezetten, taktikusan kosárlabdázó Szedeák még azt is elbírta, hogy Gémes Levente kezdetben nemigen boldogult Diakitéval, s középtávoli kísérletei rendre leszédültek a gyűrűről. 22-9-re, majd 26-16-ra vezetett a vendéglátó, az első negyed 29-19-re végződött. A második tíz percben is hatalmas iramot diktáltak a csapatok, gyakorlatilag nem akadt üresjárat a találkozón. A szegediek továbbra is nagyszerűen céloztak kintről: Vida két trojkát is elsüllyesztett, de Nyilas és Molnár Miklós is bevágott egy-egy hármast. Hat pontnál közelebb egy alkalommal sem tudta megközelíteni Gémeséket a Vásárhely, sőt, a negyed második felében újra állva hagyta riválisát a Tisza-parti együttes. A Bonifert-legények nagyszerűen védekeztek, nem hagytak levegőt a Kosársuli játékosainak. Egyedül Diakite próbálkozott becsülettel, illetve Mócsai betörései érdemeltek figyelmet. A Szeged gördülékenyen támadott, türelmesen játszotta végig a figurákat, s mindig megtalálta az ideális dobóhelyzetet. Fontos volt, hogy a pontok gyakorlatilag egyenletesen oszlottak meg hat játékos között, mindenki hozzátette a magáért ahhoz, hogy 55-39-cel vonulhasson öltözőbe a házigazda. Kiemelendő, hogy Vida Máté ezúttal sokkal jobban alárendelte magát a csapatérdekeknek, mint az őszi találkozón, kiválóan fogta össze a csapatot, s fantasztikus labdákat osztogatott. A harmadik negyed Dani triplájával indult, majd ismét jött a Szedeák-henger. Gémes Leventének nem szegte kedvét a sok sikertelen kísérlet, ebben a periódusban megtörte a fáradó Diakitét. Lecsó 9 pontot szórt abban a játékrészben, ahol Czibere szép hárompontosai ellenére is húsz pont fölé hizlalta előnyét a megyeszékhely gárdája. Bonifert Domonkosnak sem kellett ezúttal túlzottan vehemensen viselkedni övéivel, mindenki tette a dolgát, a csapategység, a fegyelem és a türelem pedig meghozta gyümölcsét. Hiába váltott zónára a Vásárhely, az sem segített. Gémes közelről szerzett kosarakat, Molnár pedig kintről talált a gyűrűbe. 76-54-nél kezdődött az utolsó felvonás, így tehát már csak az maradt a kérdés, mennyivel győz a Szedeák. A 38. percben regisztrálhattuk a legnagyobb különbséget (98-67), a századik pontot pedig Tanács szép tempódobásával érte el a hazai együttes. Bonifert Domonkos vezetőedző azt is megengedhette magának, hogy az utolsó három percben a fiatalokat is pályára küldje. Komáromi, Széll, Szabad és Varga D. nem is vallottak szégyent, tartották az előnyt. Komáromi sajnos megsérült a legvégén, ölben kellett levinni a pályáról. A Szedeák végül a vártnál simábban, 103-75-re győzött egy olyan meccsen, ahol a vendégek gyakorlatilag egyetlen pillanatig sem találták az ellenszert Nyilasék csupa szív, egységes, fegyelmezett, harcos és pontos kosárlabdájával szemben.

A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 19. fordulójában:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – EnterNet Vásárhelyí Kosársuli 103-75 (29-19, 26-20, 21-15, 27-21). Újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Kiss, Maár, Domokos. Szeged: VIDA 15/9, MOLNÁR M. 12/6, NYILAS 17/9, KOVÁCS D. 13, Gémes 19. Csere: Tanács 13/3, Simándi 9/3, Rezák, Komáromi 3, Varga D., Szabad 2, Széll. Vezetőedző: Bonifert Domonkos. Hódmezővásárhely: Utasi 2, CZIBERE 19/15, Mócsai 8, Vas 4, DIAKITE 23. Csere: Balaton 2, Kukla 4, Szilágyi 6, Dani 7/3, Böszörményi, Bere. Vezetőedző: Elek András.
Hallgassa meg Bonifert Domonkossal készült hanganyagunkat!
Hallgassa meg Nyilas Istvánnal készült hanganyagunkat!

Cs. Gát László - Pintér M. Lajos

Online közvetítésünket itt olvashatja el újra:

A meccs beharangozóját itt olvashatják el. I. negyed 2. perc: 4-5 4. perc: 6-7 6. perc: 16-9 8. perc: 22-14 10. perc: 29-19 Érdekes pillanatok 5. perc: Két triplával meglépett 12-7-re a Szedeák 7. perc: Könnyű kosarakkal elhúzott 11 ponttal a Szedeák, a vásárhelyi edző időkérésekkel próbálta felrázni csapatát Kitűnő a hangulat a mérkőzésen, 800 szurkoló biztatja a szegedi együttest - zenekari kísérettel PontszerzőkSZTE-Szedeák: Kovács 8, Tanács 5, Nyilas 5, Gémes 2, Molnár 4, Vida 5, Vásárhely: Vas 2, Czibere 5, Utasi 2, Dani 2, Diakite 8, I. negyed: SZTE-Szedeák - Vásárhely 29-19 II. negyed 2. perc: 33-24 4. perc: 38-31 6. perc: 45-33 8. perc: 48-35 10. perc: 55-39 Érdekes pillanatok 3. perc: Negyedik triplát dobta a Szedeák 7. perc: 12 ponttal vezetett a hazai együttes, mindkét együttes lazábban védekezett, ezért a sok pont A negyed végére megroppant a Vásárhely, nyolc kísérletből 7 triplát dobott a Szeged PontszerzőkSZTE-Szedeák: Kovács 10, Tanács 7, Nyilas 10, Gémes 6, Molnár 9, Simándi 2, Vida 11 Vásárhely: Balatoni 2, Kukla 2, Vas 2, Czibere 10, Mócsai 4, Utasi 2, Dani 2, Diakite 15, II. negyed: SZTE-Szedeák - Vásárhely 26-20 Félidő: SZTE-Szedeák - Vásárhely 55-39 III. negyed 2. perc: 55-42 4. perc: 63-44 6. perc: 65-47 8. perc: 73-50 10. perc: 76-54 Érdekes pillanatok 4. perc: Már 20 ponttal vezetett a Szedeák Továbbiakban is nagy fölényben játszott a hazai együttes PontszerzőkSZTE-Szedeák: Kovács 13, Tanács 7, Nyilas 12, Gémes 15, Molnár 12, Simándi 4, Vida 13 Vásárhely: Balatoni 2, Kukla 2, Vas 2, Czibere 16, Mócsai 4, Szilágyi 2, Utasi 2, Dani 5, Diakite 19 III. negyed: SZTE-Szedeák - Vásárhely 21-15 A mérkőzés állása: SZTE-Szedeák - Vásárhely 76-54 IV. negyed 2. perc: 81-58 4. perc: 85-63 6. perc: 89-67 8. perc: 100-69 10. perc: 103-75 Érdekes pillanatok 4. perc: Már csak az volt a kérdés, a Szedeák eléri-e a 100 pontot Fiatalokra cserélte le csapatát Bonifert Domonkos, a szegediek vezetőedzője 7. perc: Már 30 pont a különbség 8. perc: tanács Attila megszerezte a Szedeák 100. pontját PontszerzőkSZTE-Szedeák: Komáromi 3, Kovács 13, Tanács 13, Nyilas 17, Gémes 19, Molnár 12, Simándi 9, Vida 15, Szabad 2. Vásárhely: Balatoni 2, Kukla 4, Vas 4, Czibere 19, Mócsai 8, Szilágyi 6, Utasi 2, Dani 7, Diakite 23. IV. negyed: SZTE-Szedeák - Vásárhely 27-21 Végeredmény: SZTE-Szedeák - Vásárhely 103-75

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.