Sport

Kosárlabda: simán verte a Szedeák az Újbudát + FOTÓK

Kosárlabda: simán verte a Szedeák az Újbudát + FOTÓK

2010. március 21., vasárnap
Kosárlabda: simán verte a Szedeák az Újbudát + FOTÓK
A Dél-Konstrukt SZTE-Szedák a papírformának megfelelően magabiztos, 35 pontos győzelmet aratott az Újbuda ellen a férfi kosárlabda NBI/B Keleti csoportjának 21. fordulójában. Bár a szegediek sok hibával játszottak, a győzelmük egy percig sem forgott veszélyben. A fogadkozásoknak – miszerint bebizonyítja a csapat, hogy nem csak egy ponttal jobbak ellenfelénél – megfelelően kezdtek a szegediek, az első negyedben Vida Máté kezdő kosara után mindössze néhány másodpercig vezetett csak az Újbuda 3-2-re. Molnár hárompontosa adott jelet a fiúknak, akik megkezdték a pontgyártás, s az 5. perc környékén mér 13-5-re elhúztak a hazaiak. Szintén Molnár triplájával lett 10 pontnyi különbség a két csapat között 2 perccel a negyed vége előtt, a 10. perc elteltével azonban 26-21-re apadt a szegediek előnye – mintha egy kicsit elkönnyelműsködték volna a az utolsó perceket a fiúk. A második játékrész elején is akadozott a gépezet, bár az első kosarat Simándi jegyezhette, a lendületet mégsem adta meg csapatának. Szerencsére csak 2 percig tartott a rövidzárlat: a negyed 4. percében 36-24-nél időt kért az Újbuda trénere. Magabiztosan növelte tovább előnyét a Szeged végig irányítva a játékot, majd szinte egy az egyben lemásolta az előző játékrész hajráját: akadozó, pontatlan játék. Az öltözőbe 49-36-os állásnál mehettek a játékosok.

Kosárparádé: 103 pont a csarnokban

Ismét Molnár triplája mutatta meg a Szegednek az irányt a szünet után; 52-36. Bár úgy tűnt az Újbuda rendezte sorait, ám ez mindössze csak arra volt elég, hogy néhány pontot faragjon hátrányából, a negyed derekán még így is 62-45-re vezettek Nyilasék. A pontatlan játék itt is megmutatkozott, de a hajrára összekapta magát a gárda, két kontrát is „pontosan” fejeztek be Simándiék s a lefújást követően 20 pontos különbséggel, 77-57-re elhúztak az Újbudától. Az utolsó negyedben nem volt kérdés a győzelem, a nézők a száz pont eléréséért szurkolhattak. A csapatot is megnyugtatta a biztos vezetés, felszabadultan, szép akciókat vezetve „ropogtatták” a kosarakat. Alig másfél perc elteltével már 83-59-re módosult az állás. Szinte feltörhetetlennek bizonyult a Szedeák védelme, a negyedik negyed derekán még mindig 59 pontot jegyezhetett a vendégalakulat. A mérkőzés vége igazi kosárparádévá változott. Zsinórban szállították a pontokat a Bonifert-tanítványok, amit a közönség vastapssal jutalmazott. A végeredmény: Szedeák – Újbuda 103-68.

A férfi kosárlabda NBI/B Keleti csoport 21. fordulójában:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Újbuda 103-68 (26-21, 23-15, 28-21, 26-11). Újszegedi sportcsarnok, 300 néző Vezette: Bogárdi, Mester. Szeged: Vida 20, Molnár 14/12, Nyilas 9/3, Tanács 18, Kovács D. 17. Csere: Simándi 9/3, Mészáros 4, Rozs 4, Varga D. 6, Németh, Szabad 2. Vezetőedző: Bonifert Domonkos Újbuda TC: Misek 2, Sétáló 5, Temesvári 7, Radovics 6/3, Takács 22/3. Cserék: Rieb 4, Bihari 6, Solti 2, Koncz 14/3, Haász. Vezetőedző: Radovics József. Bonifert Domonkos: "Helyenként jól játszottunk, sajnos azonban sok hiba csúszott a gépezetbe. Meg kell értenie mindenkinek, posztoktól függetlenül, hogy a csapatérdek a legfontosabb mindenek előtt. Mindenkinek a saját egóját ez alá kell rendelnie…" A péntek esti 90-74-es bajai győzelmet követően szombaton pihentethették fáradt csontjaikat a szegedi kosarasok. Vasárnap azonban már nincs lazsálás, hiszen újra bizonyítaniuk kell, mégpedig az Újbuda TC ellen. Bonifert Domonkos vezetőedző portálunknak elmondta: meg akarják mutatni az ellenfélnek, nem csupán egy ponttal jobbak náluk (ősszel 81-80-ra győzött idegenben a Szedeák), ezért az első perctől kezdve nekirontanak Radovicséknak. A térdsérüléssel bajlódó Rezák Tamás kivételével mindenki harcra kész. Az alapszakaszból már csak két forduló van hátra, célkeresztben tehát a rájátszás, tilos botlani! A 17 órakor kezdődő összecsapást a diákok és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg. Rossz hír, hogy a Jászberény szombaton magabiztosan győzött a fáradt Baja otthonában, így továbbra is tartja előnyét a tabellán a Szedeákkal szemben. A berényeiknek eddig kettő, a mieinknek három vereségük van. Mindez azért fontos, mert a rájátszásba - melynek során a keleti és a nyugati első négy játszik egymással két kört - valamennyi, az alapszakasz során elért eredményt magukkal viszik a gárdák.

A 21. forduló párosítása:

Óbudai Kaszások – Debreceni Egyetem KE 97-62 Bajai Bácska FKE – Jászberényi KSE 59-84 EKF Hész Eger – EnterNet Vásárhelyi SK vasárnap 16.00 Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Újbuda TC vasárnap 17.00 Szolnoki Főiskola Olaj KK – Nagykállói KE vasárnap 18.00 Tiszaújvárosi Phoenix KK – Kecskeméti Főiskola kedd 18.00

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.