/

Kiss-Rigó László: „Kötelességünk szolgálni a társadalmat”

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Először adományozott a Csongrád Megyei Közgyűlés „Csongrád Megye Díszpolgára – Civitate Honoris Causa Donatus Comitatus Csongradiensis” címet, melyet a március 14-én rendezett Nemzeti est keretében Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök vehetett át.



– A díj átvételekor úgy fogalmazott, a megtisztelő cím nem önnek szól, hanem annak a közösségnek, amit vezet.

– Ez az elismerés egy kötelezettséget, biztatást jelent a jövőre nézve. Mindent megteszek, hogy minden jó szándékú partnerrel együttműködve minél többet tehessek a jövőben is az egyházmegyéért.

– A fiatalság nevelésében egy új színtért nyílt, amikor tavaly év elején megkezdődtek a beiratkozások az ön által is támogatott gyulai Grosics Gyula Futballakadémián. Mi az ott folyó képzés koncepciója?

– Annak a folyamatnak, ami az akadémián történik, három területe van: a nevelés, az oktatás és a képzés. Mindhárom területen a sokszor megfogalmazott, de sokak által nem érthetőnek tartott keresztény értékrendet képviseljük azok számára, akik ezt igénylik. Ennek szerves része a nemzettudat, az identitás, a természeti, történelmi és kulturális, lelki-szellemi környezet védelme, ápolása, fejlesztése. Állandóan fejlődünk mind a személyi, mind a tárgyi feltételekben. Öröm számomra, hogy egész Kárpát-medencéből jelentkeztek fiatalok: Erdélyből, Délvidékről és Ukrajnából is.

– Hol tart most az akadémia?

– Jelenleg az intézmény fele működik, két korosztály – a serdülő A és B –, két csapat indult már az idén a bajnokságban is. Ez egészül majd ki az ifjúsági A és B korosztállyal. A legkisebbek, az 5-6. osztályosok (serdülő B) még nem kollégiumi elhelyezéssel vesznek részt az akadémia életében, míg a serdülő A – 7-8. osztályosok – már igen. A személyi feltételeket is kialakítottuk, a szakmai stáb olyan kiváló sportemberekből, futballistákból, edzőkből tevődik össze, mint Máté János, Horváth Péter, Takács László és Baranya István. Ebben az évben béreltünk egy kollégiumi részt, illetve a sportpályákat. Most indul a saját objektumunk építkezése, amit október 25-re szeretnénk befejezni, mert a dóm és Dóm tér a nyolcvanéves évfordulóját ünnepli.

– A nevelés után térjünk át a közéletre. Nyakó István, az MSZP szóvivője nemrégiben nehezményezte, hogy egy hódmezővásárhelyi fórumon nyilvánosan is megfogalmazta véleményét, miszerint ma csak egy olyan párt van Magyarországon, amely képviselni tudja a keresztény egyház által vallott értékeket. Felvetődött, hogy szabad-e egyházi személyeknek ilyen szintű kijelentéseket tenni.

no images were found

– Nem az a kérdés, hogy szabad-e, hanem hogy van-e értelme, hasznos-e erkölcsi értelemben a közösség szempontjából, amelyet képviselünk. Ha egy bármilyen közösség vezetője, képviselője olyan kijelentést tesz, amely a közösséget megoszthatja, az káros, ha viszont olyat, ami összefogja, az hasznos. A magam nevében úgy fogalmaztam, hogy most Magyarországon egyértelmű a helyzet, aki ezt kimondja, nem megoszt, hanem egységet kovácsol a saját közössége irányában. Másrészt pedig egy püspök ilyen dolgokról nem azért nyilatkozik, hogy felfelé vagy lefelé kerüljön a tetszési indexen, vagy a népszerűségi listán – számomra ez közömbös. Én magam nem vagyok politikus, nekem ez teljesen mindegy, a lelkiismeretem és a kötelességem az egyetlen szempont, amit figyelembe kell vennem. Márpedig egy püspöknek, mint minden kereszténynek, olyan dolgokban, amelyeket erkölcsileg is lehet értékelni, az álláspontját világossá kell tenni, arról tanúskodni kötelessége.

– Meg is invitálta a szóvivőt Szegedre, hogy együtt tisztázzák a helyzetet, sajtóhírek szerint Nyakó István el is fogadta a meghívást, van már konkrét időpont?

– Nem született még meg a dátum, próbálok én is személyesen egyeztetni.

– Hogyan néz ki ön szerint az állam és az egyház egészséges viszonya?

– Az egyház és az állam különválasztása nem a keresztények társadalomból való intoleráns kirekesztését jelenti. Az egyház és az állam egészséges kapcsolatában egymás autonómiáját kölcsönösen tiszteletben tartva saját tekintetükben keresik annak a módját, hogy minél jobban együttműködhessenek az egész társadalom javára, amelynek szolgálata mind az államnak, mind az egyháznak kötelessége.

Előző sztori

Bíró Zoltán: „Politikai gengszterizmus” jellemzi ma az MDF-et

Következő sztori

Szegedi atlétika: Panaszkodni tudni kell!