Bulvár

Kék hírek: hajnali autós üldözés

Kék hírek: hajnali autós üldözés

2010. március 5., péntek
Kék hírek: hajnali autós üldözés

Negyedórányi autós üldözést követően ittas járművezetőt sikerült a rendőröknek elfogni pénteken hajnalban Szegeden - tájékoztatott Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A járőrök Újszegeden figyeltek fel egy Audira, mely bizonytalan úttartással haladt le a Belvárosi hídról. Utánaeredtek, hogy a járművet megállítsák és vezetőjét igazoltassák. A gépkocsi sofőrje azonban a jelzések ellenére nagy sebességgel továbbhajtott. Ennek során az Audi vezetője több olyan manővert is hajtott végre, melyek csak azért nem végződtek ütközéssel, mert az őt követő rendőrautó sofőrje gyorsan reagált a helyzetre és irányváltással kerülte el a balesetet. Volt, hogy a jármű menekülés közben félig a járdára is felhajtott, sőt az egyik buszmegállón is áthajtott – az ott várakozók a megálló melletti kerítésre voltak kénytelenek felugrani, hogy ne gázolja el őket az ámokfutó. Az üldözés során a rendőrautó kereke is megsérült, így csak korlátozott tempóban tudta az autót követni. A Belvárosi hídon átkelve tovább folytatódott a hajsza – az ámokfutó gépkocsit a rendőrautó megkülönböztető jelzések használata mellett üldözte. Az esetet az ügyeletnek folyamatosan jelezve később további járművek is bekapcsolódtak a hajszába. Az Audi nem átallt egyirányú utcákba is forgalommal szemben behajtani, majd a fél városon át tartó menekülésnek az Öreg-Rókus városrészben egy zsákutca vetett véget. A sofőr még ekkor sem adta fel, gyalog menekült tovább, azonban a rendőrök gyorsan utolérték – egy kerítésről szedték le, amelyen át akart mászni. A 36 éves sofőr még ekkor sem volt együttműködő a hatóság embereivel – nem volt hajlandó igazolni magát, és továbbra is megpróbált menekülni, ám most már sikertelenül. A férfi leheletén erős alkoholszag érződött, ittasságát a vérvétel is alátámasztotta. Véralkohol-szintje a bűncselekményi értékhatárt meghaladta, így vele szemben ittas vezetés gyanúja alapján büntetőeljárás indult, vezetői engedélyének bevonása mellett. Az üldözés során személyi sérülés nem történt - közölte az őrnagy.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.