Egyház

Idén is lesz városi keresztút

Idén is lesz városi keresztút

2010. március 23., kedd
Idén is lesz városi keresztút

Március 26-án 19 órától hetedik alkalommal szervez Szeged városát, annak köztereit átszelő keresztútjárást a Katolikus Egyetemi Lelkészség, felelevenítendő Jézus Krisztus útját a Golgotára.

Jézus Krisztus egy forgatagos-forgalmas jeruzsálemi utcán vitte keresztjét nagypénteken a vesztőhelyre. A szegedi fiatalok immár hetedik alkalommal tesznek hasonlót a virágvasárnapot megelőző pénteken. A Szeged városát, annak köztereit átszelő keresztútjárást idén is a Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezi. Hasonlóan a tavalyihoz, nem a hagyományos „népi”, hanem biblikus stációk mentén járják a keresztutat, vagyis Jézus szenvedéstörténetének stációit a Bibliában leírt elbeszélés alapján jelölik ki. Az imádság idén is kiegészül a 15., vagyis a Feltámadás stációjával, úgy ahogy korábban

II. János Pál

pápa a Colosseumban imádkozta a keresztutat. Minden állomásnál más-más ifjúsági közösség mond elmélkedést. A „keresztút” tipikusan a nagyböjti időszakra, húsvéti előkészületre jellemző imaforma. A katolikus egyházban a népi vallásosság része, mely felidézi Jézus Krisztus szenvedéstörténetét a halálos ítélet kimondásától a keresztre feszítésen át egészen a sírba tételig, illetve a feltámadásig. Nagyböjtben (hamvazószerdától kezdődően) péntekenként minden katolikus templomban keresztutat járnak a hívek. Ezt az imaformát segítik az ezzel kapcsolatos képzőművészeti alkotások, melyek általában a templombelsők részét képezik. Részletesebb ismertetés:

keresztútgyűjtemény

Stációk:

Bevezetés

: Dóm tér

1. stáció:

Jézus imádkozik a Getszemáni kertben

Az elmélkedés témája

: AZ EGYETEMISTÁK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Aradi vértanúk tere

(

SZTE Bolyai épülete előtt

) 2. stáció:

Júdás elárulja Jézust

Téma

: ÉN, MINT APOSTOL

Helyszín

:

Dugonics tér (a szökőkút előtt)

3. stáció:

Jézust elítéli a főtanács

Téma

: A MISSZONÁRIUSOK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Klauzál tér

4. stáció:

Péter megtagadja Jézust

Téma

: A PEDAGÓGUSOK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Tömörkény István Gimnázium

(Tömörkény utca) 5. stáció:

Pilátus elítéli Jézust

Téma

: AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÓK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Széchenyi tér -

Bíróság

6. stáció:

Jézust megkorbácsolják és töviskoronával kigúnyolják

Téma

: A MÉDIÁBAN DOLGOZÓK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Stefánia palota

- Várkert 7. stáció:

Jézus felveszi keresztjét

Téma

: A GYÓGYÍTÓK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Kossuth Lajos sgt. és

Szilágyi u. sarok

8. stáció:

Cirenei Simon segít vinni Jézus keresztjét

Téma

: A LELKIPÁSZTOROK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Görög katolikus templom

-

Lechner tér

9. stáció:

Jézus találkozik Jeruzsálem asszonyaival

Téma

: AZ IDŐSEK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Szegedi Ősz Idősotthon

-

Zákány u. 10. stáció:

Jézust keresztre feszítik

Téma

: A VÉRTANÚK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Szent Rókus templom

Kossuth L. sgt. 40.

11. stáció:

Jézus megváltást ígér a jobb latornak

Téma

: A KARITATÍV DOLGOZÓK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Csillag Börtön

– Mars tér 12. stáció:

Jézus Anyjához és Jánoshoz szól

Téma

: A CSALÁD(TAGOK), MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Bevándorlási és Állampolgársági

Hivatal

– Londoni krt. 15. 13. stáció:

Jézus meghal a kereszten

Téma

: A SZERZETESEK, MINT APOSTOLOK

Helyszín

:

Szent József templom

– Dáni u. 3. 14. stáció:

Jézust sírba helyezik

Téma

: ISMERETLEN APOSTOLOK

Helyszín

:

Honvéd téri Református templom

15. stáció:

Jézus feltámad

Téma

: 12 APOSTOL

Helyszín

:

Fogadalmi templom

- Dóm tér Utána záró áldás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.