Egyetem

Idén is átadták a Klúg Péter Emlékérmet + FOTÓK

Idén is átadták a Klúg Péter Emlékérmet + FOTÓK

2010. március 19., péntek
Idén is átadták a Klúg Péter Emlékérmet + FOTÓK

Az ország minden részéről érkeztek vendégek a siket gyermekek iskolájába

Jól sikerült az idei Klúg Péter Emléknap a megyei fenntartású Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. A siket gyermekek iskolájába az ország minden részéről, sőt a határon túlról is érkeztek szakemberek – közel százan. Megismerkedtek az intézménnyel és szakmai konferencián vettek részt. A mai ünnepi eseményen adták át a Klúg Péter Emlékérmet is - tudtuk meg a Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálatától. Az akadálymentesítés jegyében zajlott az idei szakma konferencia a Klúg Péter Emléknapon a megyei fenntartású intézményben – mondta el annak vezetője, Horváth Norbert. Azért választották ezt a témát, hogy a tapasztalatcsere segítségével minél inkább összehangoltan történhessen a rekonstrukció és az akadálymentesítés folyamata. Ez a folyamat még az elején jár, az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésére 10 millió forintot adott a fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat. A megvalósítás pályázati forrásból történik majd. A mai szakmai konferenciára Debrecenből, Budapestről, Kaposvárról, Vácról, és még Szabadkáról is érkeztek vendégek, akik az ünnepségen a Klúg Péter Emléktáblánál koszorúk és szalagok elhelyezésével tisztelegtek az iskola névadójának emléke előtt. A Klúg Péter Emlékérmet idén Bóka Istvánné iskolatitkár kapta. Mint Horváth Norbert tagintézmény-vezető elmondta, Bóka Istvánné 22 éve végez áldozatos munkát a gyerekek és a kollégái érdekében. A Klúg Péter Emléknapot 2001, az intézmény 100 éves fennállása óta tartják, azóta adják át olyan dolgozóknak, vagy külső támogatóknak, akik kiemelkedő mértékben hozzájárultak a siket gyerekek megfelelő színvonalú oktatásának biztosításához.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.