Közélet

A Fidesz-KDNP jelöltjei leadták a kopogtatócédulákat

A Fidesz-KDNP jelöltjei leadták a kopogtatócédulákat

2010. március 11., csütörtök
A Fidesz-KDNP jelöltjei leadták a kopogtatócédulákat
A Fidesz-KDNP szegedi képviselőjelöltjei csütörtökön délelőtt adták le a kopogtatócédulákat a helyi választási irodán. Bodó Imre, Bohács Zsolt és Nógrádi Zoltán egyaránt 1500 szelvényt vitt magával, melyeket Mózes Ervin főjegyző jelenlétében, átszámolást követően vettek át tőlük. A főjegyző közölte, a választási bizottságok várhatóan a holnapi nap folyamán ülnek össze, hogy az előzetes informatikai ellenőrzést követően megvizsgálják a leadott ajánlószelvények hitelességét és érvényességét. Ezt követően kapják meg a jelöltek a határozatot a nyilvántartásba vételről, mely határozatot az ülést követően személyesen fognak átvenni. A három országgyűlési képviselőjelölt a SZEGEDma.hu-nak elmondta: eddig együttesen 41 923 szelvényt gyűjtöttek össze, de a gyűjtést még folytatják a március 19-i határidőig. A választási iroda munkatársától megtudtuk, hogy a három szegedi választókerületben eddig az MSZP és a Jobbik jelöltjeit vették nyilvántartásba.
Hallgassa meg a Kocsis Zsolttal, a választási iroda munkatársával készített hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.