Közélet

Nyolc és fél év börtönre ítélték Zuschlag Jánost első fokon (FRISSÍTVE)

Nyolc és fél év börtönre ítélték Zuschlag Jánost első fokon (FRISSÍTVE)

2010. március 31., szerda
Nyolc és fél év börtönre ítélték Zuschlag Jánost első fokon (FRISSÍTVE)
Zuschlag Jánost első fokon nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Kecskeméten.Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Kecskeméten. A fellebbezések miatt a per másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik. Az MSZP közölte: a bírósági döntést követően automatikusan megkezdődik Zuschlag János pártból történő kizárása. Zuschlag János az ítélet szerint bűnös folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében részben társtettesként, részben felbujtóként, csalás bűntettében bűnsegédként, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében, valamint bűnpártolás és magánokirat-hamisítás vétségében felbujtóként, továbbá magánokirat-hamisítás vétségében bűnsegédként. Az ítélet rendelkező részének ismertetésekor nem hangzott el, hogy az egykori szocialista politikus és tizenöt társa elleni perben a vádlottak bűnszervezetben követték volna el a bűncselekményeket, az indoklás során azonban a letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlottak esetében egyértelműen bűnszervezetről beszélt a tanácsvezető bíró. A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és társai ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre. A kiszabott börtönbüntetés időtartamába a bíróság beszámította a 2007. szeptember 19-től 2010. március 31-ig előzetes fogva tartásban töltött időt; az elsőrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra - mondta ki a bíró. A per másodrendű vádlottját, Lados Istvánt 2 év, a harmadrendűt, Katus Ferencet 5 év 6 hónap, a negyedrendű vádlottat, Őri Andrást - aki nem jelent meg az ítélethirdetésen - 4 év, az ötödrendűt, Krausz Csabát 3 év, a hatodrendű vádlottat, Marsovszky Balázst 2 év 4 hónap, a hetedrendűt, Kullai Tamást 3 év 4 hónap és a kilencedrendű vádlottat, Prácser Lászlót pedig 1 év 4 hónap börtönre ítélték. Velük szemben vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. A többi vádlott közül hárman felfüggesztett börtönt, négyen pénzbüntetést kaptak, míg a tizenhatodrendű vádlottat felmentette a bíróság. A bíróság ítéletének indoklásában kimondta: a vádban szereplő kilenc szervezet pályázatokon elnyert pénzeit nagyobbrészt a baloldali ifjúsági szervezet működtetésére fordították. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a vádban szereplő egyesületek nem működtek, kizárólag azért hozták létre azokat, hogy pályázatok révén pénzhez jussanak. Német Zsolt ügyész a másodrendű és a tizenhatodrendű vádlottat illetően tudomásul vette az ítéletet, míg a többi vádlott esetében fellebbezést jelentett be. A börtönbüntetésre ítélt vádlottak esetében fegyházbüntetés kiszabásáért fellebbez. Indítványozta Zuschlag János és Katus Ferenc előzetes letartóztatásának, valamint Lados István házi őrizetének a meghosszabbítását, továbbá az ötödrendű, a hatodrendű és a hetedrendű vádlott - Krausz Csaba, Marsovszky Balázs és Kullai Tamás - előzetes letartóztatásának az elrendelését. Az MSZP szóvivője, Budai Bernadett sajtótájékoztatón közölte, a bírósági döntést követően automatikusan megkezdődik Zuschlag János pártból történő kizárása. A szóvivő úgy fogalmazott: az MSZP kiáll azok mellett, akiket igaztalanul vádolnak, de nem védi meg azokat, akikről bebizonyosodik, hogy hibáztak, és Zuschlag Jánosról bebizonyosodott, hogy hibázott. "Zuschlag János nem méltó az MSZP támogatására, mert amit tett, az ellentétes a joggal, a hétköznapi erkölccsel és a párt érdekével" - fogalmazott Budai Bernadett. A szóvivő hangsúlyozta, az MSZP-nek nem volt az ügyben érintett pénzmozgásokhoz semmi köze, de még tudomása sem volt a szóban forgó ügyről, és ami történt, nem a párt nevében és érdekében történt. A Fidesz úgy reagált az ítéletre, ha a párt kormányra kerül, "le fogja zárni az ilyen bűnszervezetek korszakát". Répássy Róbert közölte, pártja, ahogyan eddig is, úgy a Zuschlag János és társai ügyében is tiszteletben tartja a független bíróság ítéletét. Zuschlag János 1995-től vett részt az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (ISZM) munkájában, 1996-tól mint alelnök. Amikor 2002-ben az ISZM egyesült a Fiatal Baloldal nevű ifjúsági szervezettel és létrejött a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták Mozgalma (FIBISZ), Zuschlag volt annak elnökhelyettese 2004 decemberéig. 1998-tól 2006-ig Zuschlag János az MSZP országgyűlési képviselője is volt, de egy, a nyilasterror áldozatainak emlékét sértő kijelentése miatt lemondásra kényszerült. 2005-ben egy rutinellenőrzést követően a Kiskunhalasi Városi Ügyészség vizsgálatot indított több alapítvány és egyesület pályázatokon elnyert pénzeinek felhasználásáról a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt. Kiderült, hogy a vizsgált szervezetek mintegy 50 millió forint pályázati pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudtak elszámolni. Miután Zuschlag János kapcsolatban állt ezekkel a szervezetekkel, azoknak utasításokat adott, 2007. június 25-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg őt és hat társát, mivel nem rendeltetésszerűen használták fel ezen alapítványok és egyesületek önkormányzatoktól és minisztériumoktól nyert pályázati pénzeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.